Liam Fallon a manchesteri kortárs művészeti szcéna egyik nagy reménysége. Hamvas kora ellenére már több országban volt csoportos és egyéni kiállítása, galériák keresik fel kiállítási lehetőségekkel, több egyetemi és egyetemen kívüli díj nyertese és még csak most jelentkezett a londoni Royal Academy of Art MA képzésére. Az angol kortárs művészeti közeg vízfejűségét erősíti, hogy egy-két kivételtől eltekintve szinte minden művészeti szakember azonnal Londonba küldené a fiatal Fallont.
Liam Fallon is one of the most promising talents in the contemporary art scene of Manchester. In spite of his young age, he had numerous exhibitions alone and with others in several countries, galleries approach him with potential exhibition concepts, his work was honored with several university awards and other prizes – and he applied for the MA at the Royal Academy of Art in London only recently. Nothing signals better the concentrated nature of the British contemporary art scene that almost every single art professional wants to send the young Fallon to London immediately.
Praxisában leginkább a queer kultúra elemeit, a szexuális szabadság fogalmát térképezi fel a közterek és privát terek kapcsolódási pontjain keresztül. Sokszor pop art hangulatú szobor kompozíciói és installációi egyik fő eleme a szentimentalizmus. Említetted, hogy munkáid szorosan kötődnek az érzelmekhez. Kifejtenéd ezt egy kicsit bővebben?
Néhány évvel ezelőtt olvastam Henri Lefebvre „Production of Space” című könyvét, amelyben a monumentalitásról értekezett, szerinte egy tér akkor tekinthető monumentálisnak, ha olyan érzelmi értékek jelennek meg benne, mint a szeretet, vágy, érzékiség és veszteség. Hosszú ideig a gyakorlatomat arra használtam, hogy felfedezzem a queer kultúrát, csodálattal hallgattam mások történeteit, a saját tapasztalásomat nélkülözve, szépen lassan megalkottam egy alternatív teret a fejemben, a hallott történetek alapján. Így teremtettem kapcsolatot az említett érzelmekkel. Az idő múlásával a dolgok nyilvánvalóan megváltoznak, és bár még mindig mások történeteire és tapasztalataira támaszkodom, a gyakorlatom sokkal személyesebbé vált. Tavaly beleszerettem valakibe életemben először, és ez nagy hatással volt az életemre és a gyakorlatomra abban az értelemben, hogy végül elkezdtem megérteni az emberek nekem mesélt történeteit, azokét, akiket annyira csodáltam, és segített nekem is, hogy egyértelműbben azonosíthassam az általam létrehozott alternatív teret, és a saját művészi gyakorlatom által felfedezni kívánt tér határait is.
In his works, he maps out mainly the elements of queer culture and the definition of sexual freedom through the points connecting public and private spaces. One of the main components of his frequently pop-artsy statue compositions and installations is sentimentalism. You mentioned that your work is deeply connected to sentimental values. Could you talk a little more about that?
A few years ago I read Henri Lefebvre’s the ‘Production of Space’. There, he spoke about monumentality stating that space could only be regarded as monumental if a particular presence of sentimental values such as love, yearning, sensuality, and loss is palpable in it. For a long time, I was using my practice to explore queer culture. As I wasn’t physically able to do so, I found a great deal of comfort and admiration in other peoples stories and the sentimental values that I could get from them. As a consequence, I slowly but surely built an alternative space within my head that I could engage with and experience with these sentimental values without physically having to do so. After a while, things obviously change and even though I still rely on the stories and experiences of others, my practice has started to become more personally involved. Last year, I fell in love with someone for the first time and it has had the most profound impact on my life and my practice in the sense that I finally began to understand the stories of those people that I so greatly admire but it also helped me to gain clarity in identifying the boundaries or the periphery of not only this alternative space that I’ve created but also in identifying the boundaries of what I’m ready to explore within my practice.
A kerámia készítésről híres Stoke on Trent városából származó művész munkái figyelmes és pontos felépítése is bizonyítja Fallon kézügyességét. Munkái kivitelezésében fontos szerepet játszik építő mester felmenőitől és a wedgewoodi gyárban dolgozó nagyszüleitől kapott hozzáállása az anyagok kézi megformálását illetően. Az intuíció nagy szerepet játszik munkáidban?
Igen nagyon is, de sok kritikát kaptam érte az egyetem alatt, azt mondták nem kísérletezem eleget. Ezen a ponton az én érvem az volt és még mindig az, hogy ha egy ötlet vagy egy munka pontosan olyan amilyennek szánod, akkor miért kell még tovább folytatnom a látványterv finomítását? Sok művész, akiket csodálok, művészeti gyakorlata a feltáráson és a „még nem tudom” kérdésen alapul, és el tudom képzelni, hogy ez egy nagyon felszabadító munkamódszer, különösen, ha munkái kizárólag az anyagok köré épülnek. Vannak, akik a felfedezés folyamatával szeretnék megválaszolni saját kérdéseiket – mi történik, ha ezeket a fadarabokat egymáshoz ragasztom, az egészet felaprítom, majd újra összeillesztem. Az érdeklődésem nem abban rejlik, hogy erre a kérdésre megtaláljam a választ, hanem abban, hogy az anyagok hogyan tudnak elbeszélni egy történetet, amely a saját intuíciómból származik.
Fallon’s manual dexterity is also proven by the accurate and attentive structure of the works of the artist, who originally comes from Stoke on Trent famous for ceramics. His attitude towards shaping materials by hand plays a significant role in making his works, which he inherited from his grandparents having worked in the factory of Wedgewood as well as his ancestors working as masters in construction. Does intuition play a role in your practice?
Very much so but I got criticized for it in art school and I was told that I wasn’t experimenting enough. At that point, my argument was and still is that if a piece or an idea for a visual does exactly what I wanted it to do then why would I still need to pursue the visual for it? Many artists that I admire have a practice which is based on exploration and a question of ‘not yet knowing’. I can imagine that’s a very liberating way of working, especially if your work is solely based on materials, for example. Some people like to answer their own questions through discovery: what happens if I glue these sheets of wood together, chop it all up and then glue it back together? My interests don’t lie in trying to find the answer to that – I’m interested in the way how materials can engage in telling a story and tell the exact story that comes from my own intuition.
Főként szobrokat és installációkat készítesz, kipróbálnál más médiumokat is, mint a video vagy hang installáció?
Ez lenne a következő lépés, igen. Játszadoztam ezzel az ötlettel elég sokáig és nem tudom teljesen lerázni magamról a gondolatot. Hatalmas rajongója vagyok Robert Wilsonnak az amerikai kísérleti színházi rendezőnek, és mostanában olvastam a munkájáról, amely arról ír, hogy a színház díszletek és tárgyak a főszereplői a darabnak, és a színészek csak asszisztálnak a darab narratívájának kibontakozásában. Úgy éreztem, hogy ez igazán rezonál velem, ahogyan a saját munkámat látom – általában olyan tárgyak és struktúrák konstellációjából áll, amelyek érzelmeket vagy különböző érzelmi értékeket idéznek elő, és ezáltal antropomorfizálja az objektumokat, amelyek teljes mértékben az emberekről szólnak, anélkül, hogy fizikailag utalnának rájuk.
You mainly make sculptures and installations, would you like to test different media, like video or sound installations, in the future?
I would say that is my next step, yes! I’ve been toying around with an idea for quite some time and I can’t shake it off at all. For quite some time I’ve been a huge fan of Robert Wilson who is an American experimental theatre director. I read something recently about his work, in which his theatre sets and the objects which are used within the sets become the protagonists on stage and it’s the actors who assist in the delivery of the narrative. I thought that this really resonated with me, with the way I see my own work – it is normally a constellation of objects and structures, which evoke emotion or different sentimental values, and by doing so, it anthropomorphizes the objects, which will entirely be about people without even physically referencing them.