© A művész engedélyével
írta: Sárvári Zita
Erős a kísértés, hogy a fiatal, Amszterdamban élő képzőművész, Ulbert Ádám művészeti praxisával párhuzamba állítsuk az anyagtalan világ anyagi leképezésével kísérletező művészeti irányzatot, a poszt-internet artot, de a képlet nem ilyen egyszerű. Ulbert is előszerettel alkalmaz digitális technológiát egyes művei létrehozásakor, és reflektál a digitális materializmusra, de nem szűkíti le munkásságát az anyagtalan koncepcióknak formát adó digitális technológiára és az arra való reflektáltságra. Ő szerényen inkább vitális materialistának tartja magát. Ulbert a technológiai evolúcióban rejlő lehetőséget, a digitális pontosságot, 3D nyomtatóval készített tárgyegyütteseiben is szereti kijátszani. Inkább absztrakt, durva és nyers formákat alkot, mint, hogy a valódi tárgyak tökéletes replikáit állítsa elő újra. Helyspecifikus installációinak, szobor-együtteseinek minden eleme összefügg egymással, mint egy nagy háromdimenziós kollázs. Elsősorban assemblageok-ban és videóinstallációkban gondolkodik. Művei rétegzettek és többértelműek, amelyekkel célja egy saját belső történet felállítása, ahol a felhasznált médiumoknak megvan a maga szerepe. A szobrok a belső történet díszletei, a kétdimenziós képek az illusztrációi, a videó pedig a művész számára fontos jelenetet ábrázol a kindulási pontot adó történetből. Igyekszik kerülni bármifajta referencialitást DIY formavilágú műveiben és minél jobban összefésülni a tartalmat és a látványt, kiragadni azokat mindenfajta történeti kontextusból. Amit nála látunk, az az, ami. Minden alkotás a maga itt és mostjában értelmezendő, miközben olyan absztrakt, fenséges és egzisztencialista témákat jár körül, mint az ember természethez való viszonya, az anyag átalakításának lehetőségei, a pszichológiai jelenség egy formában, vagy a természet hibrid megjelenése a különböző kultúrákban. Kedvenc anyaga a kókuszdióháncs és a gumi. Ezek nagy valószínűséggel jelennek meg az alkotói folyamat során a mű valamely részletében. A gumi azért esszenciális anyag számára, mert organikus, ezáltal a természethez köthető, ezenkívül alakvál-tó, transzformális és metamorf, amelyek szintén kulcsfogalmak Ulbertnél.
A plazmacitás problémaköre is újra és újra visszatér munkásságában, amellyel egy számára fontos orosz filmrendező, Szergej Eisenstein is sokat foglalkozott a 40-es években Disney és karakterei kapcsán. Ulbertet is foglalkoztatja a dinamikus alakváltás szabadsága, az az állapot, amikor még nincs kialakult és megcsontosodott formája az antropomorf karakternek, hanem, mint egy ősi protoplazma, még bármivé változhat. Ez az alkotó teljes szabadsága, annak a képessége, hogy karakterei múlékonyságát, kettős vagy összetett természetét, esetleg metaforikusan a hangulatukat érzékeltesse.
© A művész engedélyével
Ezt a témát a Spiritus Bestiae Faber című sorozatához kapcsolódó festményciklusban dolgozta fel, majd úgy döntött felhagy a festészettel, mondván, ha valaki egy festményt néz, akkor önkéntelenül is a festészet története felől közelít a műtárgyhoz. Véleménye szerint a festmény maga is erősíti a determinált befogadást, hiszen mindig az időben előtte levőkre reflektál. Nála a médium csak egy eszköz a tartalom legoptimálisabb megjelenítésére. A plazmacitás-elmélet bemutatására pedig a legalkalmasabbnak a festészet tűnt. A kétdimenziós képeket olyan algoritmusoknak tekintette Ulbert, amelyek egy köztes állapotot jenelítenek meg: “amik még éppen nem valamik, de már pont nem semmik”. Figyelme így a szobrászatra terelődött, mert szerinte a szobrászat nem ilyen determinált. Ha az ember találkozik egy lezárt testtel, akkor azt elfogadja, és nem a történetét kérdezi, hanem azt, hogy, “Ki vagy?”.
Ulbert Ádám Budapesten született 1984-ben. Filmszakon és kulturális antropológia szakon tanult az ELTE-n, BA diplomát a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen szerzett. 2014-ben végzett a Sandberg Institute-on, Amszterdamban. 2016-ban a Rijksakademie van beeldende kunsten ösztöndíjasa a Mondrian Fond jóvoltából. Csoportos és egyéni kiállításai voltak többek között a tel-avivi Center for Contemporary Artban (2012), a Collegium Hungaricum Berlinben (2012) és a zágrábi Museum of Contemporary Artban (2014). 2015-ben Budapesten az Art plus Textben és a Deák Erika Galériában szerepelt.