Új művészeti vásár debütált Frankfurtban

Blog » Új művészeti vásár debütált Frankfurtban

Nyolc évvel azután, hogy utoljára megrendezték a Fine Art Fair Frankfurt-ot, idén január 30. és február 3. között egy új művészeti vásár várta a látogatókat a Majna-parti nagyvárosban, új szervezői háttérrel. A 2014 októberében, tehát meglehetősen rövid határidővel bejelentett „Kunst Messe Frankfurt 15” az eredetileg tervezett 160 helyett mindenesetre csak mintegy félszáz kiállítóval lépett a közönség elé. A honlapján olvasható bemutatkozás szerint a Kunst Messe Frankfurt az egy-egy szakterületre specializálódott, illetve a regionális vásárok ellentézisét próbálja megvalósítani és korokon átívelő, a teljes műtárgypiacot lefedő vásárként határozza meg magát. Noha régi mesterek alkotásai, antikvitások, sőt oldtimer autók sem hiányoztak a választékból, az első Kunst Messe Frankfurton mégis a legalább részben kortárs művészeti alkotásokat is kínáló kereskedők képviseltették magukat a legnagyobb számban.

(A Handelsblatt írása alapján)