Nyári beszélgetés Somody Péterrel legutóbbi kiállítása kapcsán.
Artlocator: A veszprémi Csikász Galériában megrendezett kiállításodon nagyrészt 2020-2021-es munkák töltötték be a tereket. Milyen motívumok kapnak főszerepet ezeken a képeken?
Somody Péter: A motívumok nagy része, amelyek megjelennek a vásznakon, régi kísérői képeimnek, többnyire az öntött festékes, műgyantás időszakból származnak és a különböző sűrűségű anyagok kiömlése és szabad folyása során keletkeztek. Most is vannak a képeken festékkel felöntött területek, de már nem egyedül ezeknek a karakterére van bízva a kép. Együtt szerepelnek saját megidézett parafrázisaikkal, melyek fújva vagy festve vannak. Egyébként ezeken a munkákon nem szántam a motívumnak így megfogalmazva „kulcsszerepet” egy kép alakításánál. Éppen az volt fontos számomra, hogy ne a motívum köré szerveződjön a kép, hanem az attitűd mutasson egy diffúz, mégis egyenértékű festői magatartást.
Fotó: Áfrány Gábor, a művész jóvoltából
A: A kiállítás címében – ”sietni akarsz, de látod, hogy lassú vagy” – mintha valamiféle behatárolhatatlan érzés elengedéséről lenne szó. Mi áll e cím költői ambivalenciájának hátterében?
SP: Igen, az érzést nem engedtem el, de tudomásul vettem, hogy ezúttal a határidő be fogja határolni elképzeléseim mozgásterét. Nem mondtam tehát le semmiről, tengernyi vágyam és elképzelésem van a festészetben, ezért folyamatosan sietnem, kell, hogy minél több kijöjjön, megvalósuljon belőle. Mindig félek, hogy amit nem valósítok meg, az elmúlik, átalakul, felpuhul.
A: Egy műtermi beszélgetésünk során említetted a zene jelentőségét a munkafolyamatodban. Milyen zenei élmények szövődnek a festmények rétegei közé mostanában és ezek hogyan jelennek meg a képeidben?
SP: Folyamatosan útitárs a zene az életemben a ’80-as évek óta. Segít, hogy egy másik, egy saját, egy privát világban éljek. Sokat keresgélek az új és ismeretlen zenék között, itt a repertoár ugyanolyan végtelenül széles, mint a képzőművészetben. Konkrétabbat ezzel kapcsolatban nem szeretnék mondani, mert azt hiszem, hogy ezzel nagyon sokan vannak hasonlóképpen. Mármint, hogy mindenkinek, de legalábbis sokaknak megvan a saját zenei birodalma. Mostanában a hippi korszak zenéit hallgatom, nagyon érdekel, és látom, hogy ennek manapság sok újrahangszerelt és feldolgozott átirata jelenik meg.
Fotó: Áfrány Gábor, a művész jóvoltából
Fotó: Áfrány Gábor, a művész jóvoltából
A: Úgy tűnik, hogy mostanában előszerettel dolgozol kifejezetten tiszta, üde és könnyed színekkel. Milyen inspirációs forrásokat találsz ebben a kissé zavaros időszakban?
SP: Nehezen tud az emberiség szembenézni a helyzettel, amelyben találja magát. Miközben nagy fejlődésbe vetett hit övezte azt a technikai-technológiai sikerélményt, amelyet gyerekkorom óta látok a civilizációnkban kiteljesedni, a társadalmi kérdések nem oldódnak meg. Gond van. Manapság hozzárendelt pénz nélkül, úgy tűnik, nincs sikeres világnézet. Biztos érték számomra a szeretet, a tó, a hegy, az erdő, a kék ég és a színek, a formák. E dolgok csak magukról szólnak, örökké józan kiindulópontjaim maradnak.
Fotók: Áfrány Gábor, a Művészetek Háza Veszprém és a Csikász Galéria jóvoltából
A: A kiállításon egy-egy pleximű is szerepelt, de többnyire klasszikus táblaképeket állítottál ki. Mi vonz a festészetben jelenleg?
SP: A festészet flexibilis műfaj és bár messze nem a korunk leghűbb megjelenítője, számomra egyszerű és kézenfekvő, közvetlen tevékenység. Elképesztően kiszélesedett a felhasználható anyagok tárháza. Ez a festészetet és a „kiterjesztett festészetet” is megtermékenyítette, megsokszorozta az anyagtársítás és persze a gondolattársítás lehetőségeit. Honosíthatunk korábban idegen, új érzéseket, selyemfénnyel már nem csak a selyem jelenik meg. Társíthatunk egymáshoz stílusokat és habitusokat, melyek nem voltak egymás édestestvérei, együtt mégis úgy látszanak, mintha a világ eredete óta tudnának egymásról.
A: Mi a következő lépés?
SP: A következő lépés az orrom elé figyelni és nem elbotlani az első lépésnél. Emlékeznem kell mindig arra, ami festés közben eszembe jut. Azokra az útelágazásokra gondolok, melyek munka közben megjelennek és felkínálkoznak, de nem férnek bele abba a képbe, amelyen dolgozom. Ők a következő képek (vagy időszak) szellemi tápanyagai-alapanyagai lesznek. Minden megoldás rengeteg nem választott lehetőséget is jelent, melyek később szóhoz juthatnak majd. A mérlegelés és ösztönösség párbeszédéből nem látható előre feltétlenül, mi kerül ki győztesen, viszont az eredménnyel sem kell mindig elégedettnek lenni, az újabb vizsgálat tárgya lehet. Azt hiszem, ezt hívják alkotói vívódásnak, amit fontosnak tartok a művészetben. Van még egy fontos összetevő számomra, ami sok mindent tud befolyásolni: a szín. A színesség és színek közelségében szeretnék maradni azzal, amit csinálok.