Rücskös gumitalpak és color-field gesztusok

Interjú Dóra Ádámmal

Cloud Walker @ Artkartell
Kurátor: Rieder Gábor

Hatalmas rücskös gumitalpak, cipőfűzők esetlen masnijai, rózsaszín és narancssárga hátterek a color-field lendületével feldobott színsávok. Ádám Dóra a legfiatalabb nemzedékhez tartozó művész legújabb festményein gigantikus méretű, már-már infantilisnek ható sneakereket festett meg a rajzfilmszerű felhők előtt. Legutóbbi Artkartelles önálló kiállítása kapcsán beszélgettünk a spontaneitás hatalmáról és a képi elemek ismétlődéséről, valamint az ugly és a trash esztétikájáról.

Etentuk Inemesit: Gyakran szabadon játszol a képi elemek ismétlésével és összemosásával, meddig láthatunk tőled sneakereket?

Dóra Ádám: Körülbelül két éve festettem az első olyan képet, ahova rákerült ez a motívum. Ez egy tudatos döntés volt, az akkori munkásságom felrobbantására, frissítésére. Azóta ez a koncepció több irányba kanyarodott, leginkább az absztrakció irányába. Bár sorozatokba rendszerezhetőek a munkáim, mégis sok szálon kapcsolódnak egymáshoz, nem különülnek el teljesen egymástól.
Rengeteg rajzom és képtervem van, amelyeket még szeretnék realizálni, azonban, hogy mikor válik érdekessé egy újabb tematikába átívelés, ez többnyire kiszámíthatatlan előre.

EI: Miért pont a surranó?

DÁ: Amikor elkezdtem ezeket a képeket festeni, valami nagyon profán, hétköznapi, popkulturális elemet kerestem, amivel megtörhetem az akkori tematikám unalmassá válását, kimerülését. Az akkoriban kiürült utcákon felvillanó, tarka-neon lábbelik releváns kortünetként jöttek szembe. Számos szociális, társadalmi, kultúrtörténeti jelentősége van ezeknek a hétköznapi tárgyaknak, azonban én elsősorban festőként, a képekre illeszthető formavilág miatt választottam fő motívumként. Ahogy korábban a felhők, a lombok épületekkel találkoztak, itt a cipőtalpak válnak felhővé, vízzé vagy egyéb organizmussá, miközben 3D-nyomtatóval kiöntött tömeggyártott termékekről beszélünk. Nem véletlen tehát, hogy nem konkrét termékek „portréja”, hanem különböző divattervezői attitűdök festészeti boncolgatása, absztrahálása jelenik meg a vásznakon, ami, ha némi hasonlóságot is eredményez a nagy divatcégek üzleteiben található termékekkel, pusztán a véletlen műve.

EI: A figurativitás felé való közeledés mennyire volt tudatos, tekintve, hogy a mostani trendek szerint egy picit visszaszorulóban van az absztrakt festészet?

DÁ: Munkásságomban már az egyetemi évek alatt kirajzolódott a figuralitás és az absztrakció határán való folyamatos egyensúlyozás. Lehet, hogy álszentségnek tűnhet, de nem igazán tudom követni a trendeket, sok nagyon erős és felkapott művésszel találkozom galériák falain, vagy az interneten, akik kizárólag absztrakt praxisokban gondolkodnak, de ugyanez elmondható a figurális művészek esetében is. Valahogy én azt érzékelem, hogy ez a két pólus manapság nem különül el annyira.

EI: Legutóbbi kiállításodon néhány kisebb papírmunka is megjelent, ezek naplószerű vázlatok?

DÁ: A 12 db kiállított papír alapú filctoll munkát kb. 100-150 db közül nehezen válogattuk ki Rieder Gáborral, a kiállítás kurátorával. Ezek néhány esetében vázlatként is értelmezhetőek, hiszen készült belőlük nagy méretű vászon festmény, de többnyire párhuzamosan, önálló művekként készülnek a festmények mellett. Ez a léptékváltás az intimitásra, a közelségre ad lehetőséget a mérete és a sérülékenysége révén.

EI: Hogyan készülsz egy kép elkészítéséhez?

DÁ: A leghosszabb folyamat mindig a fejben és lélekben történő tervezgetés, információfeldolgozás és összegzés, amiből kiindulok. Ezután következik az anyagokkal való munka, ami a legsikeresebb munkáim esetében viszonylag szűkebb időintervallum. Minél tovább gyötrök egy képet, annál inkább veszít az erejéből, frissességéből. A legnehezebb feladatom ezt kontrollálni. Korábban többnyire olajfestékkel dolgoztam, mert azokhoz a munkáimhoz az anyag ragacsossága, lassú száradása volt megfelelő. Az akrilfestékre való áttérés egy teljesen új dimenziót nyitott meg számomra. Rá kellett jönnöm az elmúlt évek során, hogy a jelenlegi gesztuskészletemhez és a végső vizuális élményhez ez az anyaghasználat a megfelelőbb.
Bizonyos felületeknél azonban, ahol indokolt, továbbra is olajat használok, illetve a kiállításon néhány munkán olajkréta is került a vásznakra. Többnyire intuitív módon határozom meg ezeket.

EI: Milyen festészeti kérdésekre keresed a válaszokat?

DÁ: Az origója az érdeklődésemnek a mesterséges és természetes viszonya. Ehhez a kérdéskörhöz kanyarodok vissza gyakran. Színfoltoknak, felületeknek, különböző anyagminőségeknek az egymásra gyakorolt hatása foglalkoztat, ami mondhatni egy retinális festői praxisnak mondható. Ugyanakkor a szemlélődésen túl az elemek jelentését, összefüggéseit is vizsgálom, például, hogy egy szintetikus műanyag divattermék hogyan idézi meg a felhők gomolygását, vagy épp a falevelek erezetét. Gyakran gasztonómiai, de újabban erotikus képzettársításokat is felfedezek egy-egy nagyvonalú ecsetvonás mögött rejlő gesztusban. A tervezett, illetve a véletlen kettőségének kiaknázását folyamatosan alkalmazom. Ezt a vizsgálódást óhatatlanul áthatja a jelenkor változó környezetére való folyamatos reflektálás.

EI: Mit gondolsz a most oly felkapott ugly és trash esztétikájáról?

DÁ: Nagyon furcsa, zavarba ejtő, de festőként időnként inspiráló jelenségnek tartom. Az engem körülvevő tárgykultúrára egyáltalán nem jellemzőek ezek a jelzők, legalábbis bízom benne. Leginkább az foglalkoztat, hogy az ilyen esztétikai minőséget képviselő, sok helyen felbukkanó tárgykultúrából átemeljek motívumokat egy olyan művészeti praxisba, ahol hagyományos táblaképekről és személyes mozdulatokról, jelhagyásokról beszélünk és ez egy szokatlan képiséget eredményez. Igyekszem értékítélet-mentes művészet létrehozni. Alapvetően nézelődő vagyok, és erre a kalandra hívom a műveim befogadóit is.

EI: Hol láthatjuk legközelebb a munkáidat?

DÁ: A tervek szerint októberben a Nagyházi Contemporary és a berlini Whiteconcepts Galéria standjain lesznek láthatóak munkáim, az idei Art Market Budapest vásáron.
Két nagyobb munkával szerepelek a Kieselbach Galéria és Aukciósház őszi kortárs árverésén. Egy kisebb képem pedig az Autistic Art jótékonysági aukción szerepel a Viltin Galéria jóvoltából.
Új, tágasabb műterembe költözöm novembertől, amely reményeim szerint könnyedebbé teszi majd a nagyobb léptékű művek létrehozását. Tematikát illetően pedig az Artkartell Projectspace-ben jelenleg látható Cloud Walker című önálló kiállításom tanuláságait igyekszem boncolgatni, tovább folytatni.