A kilencvenes években gyakran bele lehetett futni lakáskiállításokba a három T terhe alól felszabaduló képzőművészeti közegben, mellyel leginkább a fiatal, sokszor még egyetemre járó generáció teremtett magának lehetőséget, hogy legalább egymásnak megmutathassák alkotásaikat, kipróbálhassák egy tárlat hangulatát – és feladatait. A jelenségnek egyfajta reneszánsza kezdődött néhány éve, például a szintén egyetemista felállásból megszületett, Minimegastructures are mostly ducks című egyszeri akcióval vagy az alternatív helyszíneket egyébként szép számmal katalizáló OFF Biennálé néhány helyszínével (pl. Tímár Katalin Katona József utcai lakásgalériája). Ide sorolható a hosszabb ideig szalonként működő múzeum körúti Ember-rezidencia, mely végül szintén egy kiállítással búcsúzott, vagy a Pepper Art Projects gondozásában működtetett Varga Villa, ahol az eladás előtti egyik utolsó kiállítás Kerekes Gábor Villa:party-ja volt. Ezzel pedig megérkeztünk egy még különlegesebb, ritkábban fellelhető műfajhoz: a villákban rendezett kiállításokhoz.
Fotó: Weber Áron
A fenti példákon látszik, hogy ezek a különleges helyszínek csak akkor vagy addig tudnak befogadni projekteket, amíg átmenetileg lakatlanok, felújítás vagy átépítés előtt állnak. A Váncza Villában megrendezett kiállítás ezért is tudta ennyire belakni a teret és teremtett különleges fúziót az alkotók által létrehozott változtatások (pl. a rózsaszínre festett fal és szaniterek a fürdőszobában az ide installált műtárgyakkal) és a meglévő berendezés összjátékában: a pepita burkolat az egykori télikertben szuggesztív és tökéletes háttere volt a lebegő asztalnak, ahol a kortárs ékszerek nagy része volt bemutatva.
Fotó: Weber Áron
A Reproduced Paradise fő ihletője ugyanis az volt, hogy nemzetközileg ismert ékszerkészítőket mutassanak be az Ékszerek Éjszakája alatt, mely ötlettel Csorna Erika, a Sterling Galéria egykori tulajdonosa kereste meg Lőrincz Réka kortárs ékszertervezőt. Lőrincz elképzeléseitől és a kiválasztott ékszerektől távol állt volna tárlókban, állványokon történő bemutatás “steril”, galériás körülmények között, ezért rendhagyó helyszínt kerestek és találtak a Torockó utcában.
- Fotó: Weber Áron
A projekt megvalósításában Bencze Péter volt a társa, ketten egy korábbi projekt során már dolgoztak együtt, ahol Lőrincz kiállítóként szerepelt a Bencze által kurált tárlaton. Annak sikerén felbuzdulva ezúttal immár együtt döntöttek amellett, hogy a hordható, eredendően iparművészeti alkotásokat képzőművészeti műtárgyakkal együtt, párbeszédben mutassák meg. Bencze Péter projektje, a kooperációba bekapcsolódó, picit megfoghatatlannak tűnő ENA (Everybody Needs Art) már önmagában felhívja magára a figyelmet művészeti berkeken belül is: “hivatalosan” ügynökségként definiálja magát, kiállításait nem könnyű követni, ugyanis klasszikus értelemben vett kiállító helye nincs is, van azonban egy állandó helyszíne, nyitott kiállítótér egy lakóház tetején (ENA Viewing Space), emellett dinamikusan változó művésznévsorral és sok más további helyszínnel és együttműködőkkel láthattuk eddig.
Fotó: Weber Áron
A bécsi és budapesti színtéren is magabiztosan mozgó szervezők a hazai és nemzetközi élmezőnyből válogattak. Nagyrészt azokkal az alkotókkal lehet találkozni, akik a hagyományos kiállítótereket is uralják, fiatalok, frissek, progresszívek, akik több esetben egészen kitűnő helyspecifikus munkákkal lakták be a villaépület nagyrészét, itt kiemelendő Keresztesi Botond festménye, melyet egy saját maga által kifestett falfülkébe illesztett bele. Meglepetést okozhatott azonban a sorban néhány nagyobb név, akik egy korábbi generációhoz tartoznak: Sugár János, Komoróczky Tamás, Uglár Csaba megjelenésükkel a szórakoztató és izgalmas kiállításhoz szakmai tekintélyükkel is hozzájárultak. A helyszín adta lehetőségeken túl a műtárgyak egymással és az épülettel kialakított párbeszédében egyszerű, de jól megválasztott koncepció szolgálta a kapcsolódást.
Fotó: Weber Áron
Jelen korunk “paradicsomi” élményei, tárgyai, azok hozzáférhetősége és reprodukálhatósága ironikusan köszön vissza a nyomtatható őszi falevelekkel Max Siedentopf munkájában vagy Keresztes Zsófia szobrában. Fentebb már említettük az épületbe való beavatkozást az átfestett fürdőszobával, melynek kevésbé vidám párja az egykori cselédszoba homokkal felhintett padlója, ahol Pintér Gábor idilli, tengerparti festményét láthatjuk, de csak távolról, az ajtóban elhelyezett tyúkrács miatt.
- Fotó: Weber Áron
A lábunk elé nézni annál is inkább érdemes volt, hiszen a szobrokon, videókon, festményeken, ékszereken túl az irodalom is megjelent, többek között a padlóra matricázva: kortárs költők nagyrészt kifejezetten erre az alkalomra megírt gondolatai reflektálnak a valóban különleges, összművészeti együttállásra.
Telek-Nay Ágnes