Ma 78 éve született Pauer Gyula, a hazai neoavantgard egyik legfontosabb művésze, sokoldalú gondolkodó és újító, a művészet helyzetére folytonosan reflektáló alkotó. Életművének sokoldalusága miatt csupán néhány mozzanatot emelnénk ki munkásságából. A nagyközönség számára valószínűleg a budapesti holokauszt-emlékmű, a Cipők a Duna-parton alkotójaként ismert, ugyanakkor az utókor megítélésében az úgynevezett pszeudo munkái foglalják el a legfontosabb helyet életművében. Az 1970-es évek elején, a megtévesztés művészetének fogalmából megszületik a pszeudo szobrászat koncepciója, amely a későbbiekben univerzummá tágul egy olyan korban, amely kísértetiesen hasonlít jelenünkre.
Pauer Gyula a hetvenes évek elején számos alkalommal vesz részt különböző tárlatokon az „újraéledő avantgardistákkal”, amelynek állandó botrány a következménye. A balatonboglári kápolna műteremből elinduló kiállítások egyik fő alakjává válik, kiveszi részét a körülöttük kialakuló konfliktusokból is. Ez idő tájt Aczél György kultuszminiszter által létrehozott tipológia irányította a hazai művészek életét. Az érvényben lévő „3 T” elve, „tűrni, tiltani, támogatni”, mindenben befolyásolta a művészeti élet alakulását.

A művész az 1970-es évek végén alkotja meg életművének a Kádár-korszakhoz köthető legfontosabb darabjait. Elkészül a nagyatádi Tüntetőtábla-erdő, a Híres Nagyatádi Pszeudo Fa, felesége Emma modellt áll a készülő Maya szoborhoz. Létrejön a Pszeudó Színpad és megismerkedik későbbi kollégájával és jóbarátjával, Érmezei Zoltánnal. Elkészít több jelentős konceptuális munkát, mint az Elképzelés művek, Beke László barátja és kollégája kezdeményezéséből megszületik a Műgyűjtési akció, majd egy pszeudo körlevél 13 magyar művésznek, amelyben csoportos öngyilkosságra hívja fel többek között: Attalai Gábort, Bak Imrét, Csiky Tibort, Erdély Miklóst és Szentjóby Tamást, az úgynevezett – Halál projekt.

1983-ban műtermet vásárol az Egyetem téren, ez lesz az ikonikus Péntek esték helyszíne, ahol barátaival, a művészeti szcéna fontos egyéniségeivel összegyűlnek, nagy vendégeskedést tartanak a művészet helyzetéről való diskurzus mellett gombfocimeccseket játszanak. Ekkoriban készíti el Szépségakció című munkáját is, amely szintén áldozatul esik a rendszer, illetve a közvélemény kritikájának. A nyolcvanas évek második felében további filmekben vállal látványtervezést és kisebb szerepeket is.
A rendszerváltással a megváltozott politikai és társadalmi viszonyok között okavesztettnek érzi művészeti ellenállását, az általános bizonytalanságérzet mellett mégis döntő fontosságúnak érzi alkotói aktivitásának érvényre jutását. Rengeteg kiállításon vesz részt, sosem múló energiával alkot. Felkérik a Képzőművészeti Főiskola egyetemi tanárának, előadásain megtelik az előadóterem. Sikeres és közkedvelt tanár itt is, éppúgy, mint később a Színművészeti Főiskolán, ahol kommunikációs rajzolást tanít a hallgatóknak.
„A PSZEUDO magyar megfelelői: ál, hamis, nem valódi, valódinak látszó” (…) “A PSZEUDO addig egzisztál, amíg a látszat igazi tényező, és viszont.”
Munkásságának talán legnagyobb jelentősége a már említett “pszeudo művészet” fogalmának bevezetése volt. Pauer, először pszeudo szobrászatával, konceptuális munkáival később festészetével a műtárgyak ábrázolásának valóságát kérdőjelezi meg. Az észlelés és a valóság örökkön összeegyeztethetetlen tapasztalatára emlékezteti a befogadókat.
Az Első Pszeudó Manifesztumban, amelyet Pauer 1970-ben adott ki, elsősorban a szobrászat vonatkozásában fogalmazta meg tételeit. A művész a pszeudo fogalmának gyökereit az op-artban és a minimal artban jelölte meg. A művészet megtévesztő, a szemet becsapni kívánó, ál voltára akarta felhívni a figyelmet.
A megtévesztés fő célja maga a lelepleződés, a látszat, a hamis képzet tettenérése. A művész nem becsapni, hanem elbizonytalanítani akarja a nézőt. Fel kívánja hívni a figyelmet érzékszerveink pontatlan érzékelésére, arra, hogy amit szemünk és érzékelésünk először talán igaznak ítél, az mégsem bizonyosan valódi. A hazugság problematikája egészen gyermekkora óta foglalkoztatta a művészt. Újabb és újabb kérdésfelvetésekkel próbált közelebb jutni a művészet feladatának és a moralitás fogalmának kapcsolatához. Olyan kérdések, mint: mi a művész feladata? Olyannak látjuk a dolgokat, mint amilyenek valójában, vagy mint amilyennek mi látjuk őket? A művészet állandó eszköztárát a hazugságban látta érvényesülni. Minden művészet hazudik, olyan jelenségeket láttat a befogadóval, amelyek valójában nem léteznek. A világ megismerhetetlensége és az érzékelés viszonylagossága állandó kulcspontja műveinek.

vászon
Az évek teltével egészsége romlani kezd, 2001-ben elveszíti járóképességét, 12 hónapra kerekesszékbe kényszerül. Az elkövetkezendő években visszavonultabb életet él, kevesebb kiállításon vesz részt, de egyre jobban díjazzák munkásságát. 2005-ben Kossuth-díjat kap és megrendezi nagyívű retrospektív kiállítását a Műcsarnokban. Szőke Annamária művészettörténész szerkesztésében megjelenik a Pauer katalógus, amely részletesen összegzi eddigi munkásságát. A következő években a festészet felé fordítja energiáit, új műveinek a „Pszeudo Festmények” gyűjtőfogalmat adja az utókor. A festményeket sokszor munkatársával és barátjával Rauschenberg Jánossal készíti. Alkotásait három csoportra osztja: radikális képek, mágikus minimal és pszeudoreal munkák. Élete utolsó éveiben egyre romló egészségi állapota távol tartotta a társasági élettől. Pauer Gyula élete utolsó percéig méltósággal viselte betegsége okozta megpróbáltatásait, egészen 2012. október nyolcadikán bekövetkezett haláláig.