OFF-BIENNÁLÉ BUDAPEST – LEVEGŐT!

[wpseo_breadcrumb]

Az OFF-BIENNÁLE BUDAPEST bemutatja: LEVEGŐT!

Öt hét kortárs művészet

2020. április 24 – május 31.

Két hónap múlva startol az OFF-Biennále Budapest harmadik kiadása, amelynek öt hete alatt 12, kifejezetten erre az alkalomra megvalósuló projekten keresztül járja körbe a LEVEGŐT! hívószó különféle művészeti olvasatait

Belégzés! Kilégzés! A légzés alapvető élettani folyamat, amely akaratunktól függetlenül működik, de szándékosan is irányítható. Nagy levegőt veszünk, ha mondani akarunk valamit, vagy ha nekigyürkőzünk egy nehéz feladatnak. A „friss levegő” ugyanakkor a szabadság jelképe is: átvitt értelemben utalhat helyre vagy helyzetre is, amelyben szabadon lehet lélegezni.

AU műhely / Architecture Uncomfortable Workshop:
Az Északi Szél háza / Nordic Wind House, 2019, fotó/photo by auw

Az OFF-Biennále Budapest Levegőt! című harmadik rendezvényének kiindulópontja József Attila azonos című, 1935-ben írott verse. Akkor a nagy gazdasági világválság okozta társadalmi katasztrófa átrendezte Európa politikai térképét, a fasizmus a kontinens jelentős részében uralkodó politikai irányzattá vált. A 2008-as válság után a politikai klíma ismét idegengyűlölő, fasisztoid irányba változott nemcsak Magyarországon, hanem a világ számos más országában. De nem csak a politikai klíma változott: az emberi tevékenység miatt maga a földi klíma is drámai változásokon ment keresztül. A vers 21. századi olvasatában a Levegőt! tehát egyszerre utal a közelgő klímakatasztrófára és az alapvető szabadságjogokra, amelyeket a populista rezsimek és a globális tőke egyaránt fenyegetnek. Mit tehet a kortárs művészet, amikor tudományos tények helyett összeesküvés-elméletek, történelem helyett mítoszok hatják át a közbeszédet, és a kreativitás maga is a politika és a tőke játékszerévé vált? A bemutatott projektek nem csupán rámutatnak a problémákra, hanem a kritikán túlmutatóan hol utópisztikus, hol játékos, hol nagyon is kézzelfogható javaslatokkal élnek.

Museo Aero Solar, 2007- , Prato, Olaszország, 2007, az Aerocene Alapítvány jóvoltából
Fotó: Janis Elko, licenc: CC BY-SA 4.0 az Aerocene Alapítvány által
Museo Aero Solar, 2007- ongoing; in Prato, Italy, 2007, Courtesy Aerocene Foundation
Photography by Janis Elko, licensed under CC BY-SA 4.0 by Aerocene Foundation
Janek Simon, Man with the Head of Dog (1-5), 2015, 3D print of polylactide (PLA) and polyethylene terephthalate (PET)

A Levegőt! cím tehát nem kétségbeesett segélykérés, és nem is csak követelés, hanem felszólítás mindannyiunk számára. Konkrét utalás arra, hogy a tiszta levegőért, szabadságunk védelméért, képzeletünk felszabadításáért is tennünk kell, és hogy nagy levegőt véve most kell munkához látni. Csak így, közösen tudjuk megőrizni-megteremteni azokat a helyzeteket és helyeket, ahol szabadon lehet lélegezni.

2015 és 2017 után idén harmadik ízben valósul meg a biennále, ezúttal kevesebb, ugyanakkor komplexebb projektre koncentrálva, melyeket az OFF közösen szervez és hoz létre a projektek kezdeményezőivel. Az OFF kurátori csapata minden kérdésben szorosan együttműködik a művészekkel, főként a nemzetközi programokon, és segíti a projektek hazai és nemzetközi láthatóságát. 

További információk: www.offbiennale.hu

Szólj hozzá!