Exhibitors / Művészek: Pauline Boudry / Renate Lorenz
Curator / Kurátor: Charlotte Laubard
Lebilincselő táncmozdulatok, ragyogó flitterekkel borított függönyök, vérpezsdítő elektronikus zene. Az 58. Velencei Biennálé Svájci pavilonjának idei nagy húzása Pauline Boudry / Renate Lorenz Moving Backwards című videómunkája volt. Charlotte Laubarddal a kiállítás kurátorával beszélgettünk. Mit emelnél ki a kiállítás fő narratívájaként?
Immersive dance moves, curtains covered with beautiful sequin, excitatory electronic music. The 58th Biennale di Venezia’s Swiss pavilion made a big move this year with the featured video work Moving Backwards made by the artists Pauline Boudry / Renate Lorenz. We were talking with Charlotte Laubard, the curator if the exhibition. What was the main narrative of your exhibition?
CL.: A művészek egy éjszakai szórakozóhely különleges atmoszféráját szerették volna megidézni, ahol a közösség érzése a táncon keresztül születik meg tekintet nélkül az egyén nemi szerepvállalására a nemzetiségére vagy társadalmi helyzetére. A művészek arra törekedtek, hogy a befogadók megkérdőjelezzék, hogy a táncoló testek milyen formában tudnak érzékeltetni egy lelkiállapotot, vagy megfogalmazni egy vitás kérdést. Ugyanakkor egyfajta tisztelgés az LMBT klubok előtt, amelyek biztonságos menedéket biztosítanak azoknak, akik úgy érzik, hogy elutasították őket, mert identitásuk nem tartozik a társadalmunk által alkotott kategóriákba. A kijelző, amin a videó látható úgy van kialakítva, hogy a néző tudatában legyen a jelenlétének és a dramaturgiában való részvételének.
CL.: The artists wanted to evoke the context of the nightclub, this very special place where the feeling of community is created through dance, beyond our differences in gender, race or class. They sought to question the ways in which dancing bodies could communicate a state of mind, express a form of contestation. It is also a tribute to LGBT clubs that provide a safe haven for people who feel rejected because their identity does not fall into any category shaped by our society. The display is designed in such a way that the viewer becomes aware of his or her presence and participation in the dramaturgy.
Tudnál mesélni egy kicsit a kurátori koncepcióról?
Could you tell us a little about the curatorial concept?
CL.: A művészek szabadon elképzelhettek egy projektet. Mindazonáltal megadtam nekik azokat a vázlatpontokat, amelyeket reméltem, hogy sikerül megvalósítani a projektben. A pavilon helyszínének színházi jellegét kihasználva, mélyen a jelenlegi politikai kérdésekben gyökerező projekt megvalósítása volt a cél, a nézők részvételének aktiválásával. Ezek olyan elemek, amelyek a résztvevők művészeti gyakorlatának is alapját képezik. Minden, ami hiányzott, egy koncepció volt. Javaslatukra, a művészek a „visszafelé haladás” jelentésére reflektálnak, amely visszhangozza a regresszió érzését amit mindannyian tapasztalunk jelenleg a populizmus felemelkedésében, ugyanakkor az ellenállás formáit is megidézheti különösen, ha érdekelnek a visszafelé irányuló mozgások a tánc területén. A posztmodern tánc, a hip-hop vagy a japán buto fordított mozgásai mind az ellenállás egyik formáját fejezik ki.
CL.: Artists were free to imagine a project. Nevertheless, I had given them the outlines of what I hoped they would succeed in unleashing: using the pavilion concept as a kind of theatrical platform to carry out a project deeply rooted in current political issues, by activating the participation of spectators. These are items that form the basis of their artistic practice. All that was missing was a concept. And they proposed to reflect on this expression of „moving backwards” which echoes the feeling of regression that we all experience with the rise of populism in the world, but which can also evoke forms of opposition, especially if we are interested in backward movements in the field of dance. The inverted movements of postmodern dance, hip hop or Japanese buto that are performed all express a form of opposition.
Pauline Boudry / Renate Lorenz videómunkájának megnézése után a látogatók kaptak egy újságot, telis-tele levelekkel több különböző szerzőtől, amely az egész élménynek adott egy mélyebb és személyesebb réteget. Milyen visszajelzéseket kaptatok a résztvevőktől?
After watching the video work of Pauline Boudry / Renate Lorenz the visitors got a newspaper full of letters by several authors which added to the whole experience a deeper personal level. What kind of reactions did you get from the visitors?
CL.: A projekt teljes első része erős érzékszervi élményt nyújt, miközben felhív minket a test kommunikációjának és kifejezésének reflexiójára. Majd a második részben visszatérnek a szavak. Elhagytuk a táncparkettet, a bárban vagyunk, azon a helyen ahol beszélgetni és ismerkedni szoktunk. A megnyitón a videó két szereplője is jelen volt, hogy lehetőséget nyújtson a látogatóknak egy levélből készült kivonat felolvasására. A reakciók nagyon pozitívak voltak, mintha a szavak visszatérése új intenzitást mutatna, és ezáltal az emberek még inkább hajlandóak volnának meghallgatni a különböző hangokat, más kulturális és földrajzi kontextusú szerzők hangjait, akik megosztják kérdéseiket és gondolataikat sokakkal a hátrafelé irányuló mozgások jelentéséről.
CL.: The whole first part of the project offers a strong sensory experience while leading us to reflect on what the body expresses and communicates. Then the words come back in the second part of the project. We left the dance hall, we are in the bar, the place where we talk and get to know each other. For the opening, two performers of the film were there to offer visitors the opportunity to read an excerpt from a letter. The reactions were very positive, as if this return of the word took on a new intensity and that we were more willing to listen to these different voices, those of authors from other cultural and geographical contexts, who share their questions and thoughts on the many meanings of backwards movements.