Maszkulinitás a fotográfián keresztül

Masculinities: Liberation Through Photography címen nyílt kiállítás a londoni Barbican Art Gallery-ben. A tárlat közel 50 művész több mint 300 műalkotásán keresztül vizsgálja a maszkulinitás fogalma köré gyűlt sztereotípiákat, társadalmi berögződéseket.

Mitől férfi a férfi? Mitől válik egy test férfiassá? Az idealizált férfi testet mindig izmosnak képzelték el a történelem során? A kiállítás ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ és teszi azt változatos módon: a maszkulinitás olyan szempontú újraértelmezései is megjelennek, ami queer, radikális feminista vagy etnikai kisebbségek nézőpontjából vizsgálódik. 

„Hogy mit jelent a férfiasság, elsősorban a testen keresztül vizsgáltuk. Nem ez volt az egyetlen aspektus, de a férfias test kritikus pont.” – nyilatkozta Alona Pardo, a kiállítás kurátora az i-D magazinnak

A következő öt művész fotográfiái szintén megjelennek a kiállításon.

ANA MENDIETA

A kubai művész munkássága bár az identitás és a gender kérdéskörére épült, mindig ellenállt a ’feminista’ címkének. Untitled, Facial Transplant Series (1972) című fotósorozatában egy barátja, Morty Sklar arcszőrzetét ragasztotta saját arcára, így készítve portrésorozatot. 
Később így nyilatkozott Mendieta: „Miután tükörbe néztem, a szakáll valódivá vált. Nem úgy nézett ki mint egy álruha, a részemmé vált és egyáltalán nem éreztem természetellenesnek a megjelenésemet.” 
A művész 1985 szeptemberében vesztette életét: kiesett Manhattan-i lakásának 34. emeletéről, amit (szintén művész) élettársával, Carl Andre-val osztott meg.

Mendieta családtagjai, barátai és rajongói közül sokan azt hiszik, Andre felelős a haláláért, noha a férfit 1988-ban a vitatott vád alól felmentették. Az indulatok azonban azóta sem csillapodtak, Where is Ana Mendieta? néven aktivistacsoport alakult és igazságszolgáltatást követelnek a művésznek. 

THOMAS DWORZAK

Nem sokkal 9/11 után a New Yorker megbízásából Thomas Dworzak német fotográfus Afganisztánba utazott, ahol összegyűjtötte Tálib portré-it. 
Az iszlám szabályok tálib interpretációja szerint az élőlények (emberek vagy emlősök) fényképezése vagy bármilyen ábrázolása illegális volt akkoriban. Miután az útlevélképet újra engedélyezték, néhány tálib más jellegű fotókat is készíttetett egy stúdió hátsó szobájában. A képeket afgán fotósok készítették Kandahar-ban, amiket Dworzak talált meg útja során. 

A fotográfus rámutatott a képek különlegességére, amelyek egyrészt humanizálták ezeket a férfiakat, másrészt ellentmondtak a tálibokról alkotott nyugati sztereotípiáknak.

PETER HUJAR

Hujar 16 évesen hagyta el otthonát, miután édesanyja nem tudta elfogadni fia homoszexualitását. Képein ellenezte a férfi test idealizált ábrázolásait: portréin empátiával fordul fotóalanyaihoz (akik sokszor barátai, szerelmei vagy más hírességek voltak – pl. a filmkészítő John Waters, a transznemű színésznő, Candy Darling és Susan Sontag író). 

Hujar 1992-ben, 53 évesen hunyt el AIDS-ben. Miközben ma Amerika egyik legnagyobb fotográfusaként tartják számon, élete során nem kapott nagy sajtófigyelmet. Ez talán annak a következménye, hogy művészete tükrözi a melegek által az 1970-es és az 1980-as években tapasztalt korlátlan szexuális ébredést és tanúja volt a híres 1969-es Stonewall-i lázadásnak.

CATHERINE OPIE

Catherine Opie nyíltan leszbikus művész, a ’90-es évektől kezdődően dokumentálta a Los Angeles-i és San Francisco-i queer és BDSM szcéna jeleneteit, nem kis megbotránkoztatást keltve. 
1991-es első kiállításán (Being and Having) Opie 13 portrét mutatott be: 13 leszbikus nőt (köztük magát is), akik eltúlzott arcszőrzettel, rikító sárga háttér előtt egyenesen a kamerába néznek. 

Ez a beállítás azóta védjegyévé vált, amit a művész így magyarázott: „Az általam megörökített nők uralják a teret, visszanéznek, rád néznek. Sok férfi fotográfus úgy ábrázolja a nőket, mintha csak tárgyak lennének.” 

ROTIMI FANI-KAYODE

A nigériai születésű Fani-Kayode művészetének középpontjában – amelyet közvetlenül Robert Mapplethorpe befolyásolt -, a fekete férfi test tárgyiasításának és fetisizálásának kérdésköre áll. Képein erotikus fantáziaként keveredik saját homoszexualitásának feldolgozása és nigériai őseinek szellemi hagyatéka. 

Peter Hujar-hoz hasonlóan AIDS-ben hunyt el életének 34. évében, 1989-ben – mégis figyelemreméltó örökséget hagyott az utókorra, amely felhívta a figyelmet a férfiak szexuális és faji marginalizálódására.

A kiállítás május 17-ig megtekinthető a Barbican Art Gallery-ben (Silk St, Barbican, London EC2Y 8DS)

Az írás alapjául a Dazed cikke szolgált 

Szólj hozzá!