A legizgalmasabb látogatható alkotói műtermek

Blog » A legizgalmasabb látogatható alkotói műtermek

Egy múzeum vagy galéria atmoszférájában megtapasztalni a művészetet olyan általános gyakorlat, amit mindennap átélhetünk, de amikor egy művész stúdiójába kaphatunk betekintést, az sokkal közvetlenebb és különlegesebb kapcsolatot eredményezhet a művésszel és műalkotásaival egyaránt. Ritka alkalom az olyan, amikor bepillanthatunk egy-egy híres alkotó műhelyébe, de szerencsére sok olyan ma is látogatható otthonnal és műteremmel találkozhatunk, melyek egykor neves művészek kreatív birodalmai voltak. Ezek a otthonok és alkotóházak sikeresen kiállták az idő próbáját és eredeti állapotunkban várják az érdeklődőket a világ minden tájáról.

Auguste Rodin house © Photography: Aconcagua

Auguste Rodin villája – La Villa des Brillants, Meudon, Franciaország

Rodin 1895-ben vásárolta meg a Párizs külvárosában elhelyezkedő, vörös téglás villát, amely a következő századra a helyi művészet központjává nőtte ki magát. A később szinte zarándokhellyé előlépett birtokon a művész barátai és követői személyesen róhatták le tiszteletüket az akkor ötvenöt éves mester előtt. 1917-ben bekövetkezett halála után Rodint a ház kertjében temették el.
A villa mai állapota olyan, mintha a szobrász maga hagyta volna ott a látogatóknak: a korabeli fotográfiáknak köszönhetően az élettér és alkotóhelyiség eredeti állapotban mutatkoznak meg. A birtokért felelős Musée Rodin gyűjteményében olyan monumentális alkotások szerepelnek, mint a Porte de l’Enfer című szobor, amely Dante Isteni színjátékának poklát ábrázolja.
Rainer Maria Rilke, aki egy időben Rodin asszisztense volt, így írt a helyszínről feleségének, Clara Westhoffnak címzett levelében:

„Maradandó benyomást kelt a káprázatos, fehér szobraival, melyek üvegajtók mögül figyelnek, mint lények egy akváriumból”.

Claude Monet house © Photo: Ariane Cauderlier

Claude Monet birtoka – Giverny, Franciaország

Ha valaki vágyott valaha arra, hogy egy festményben sétáljon, annak érdemes ellátogatnia az apró normandiai faluba, Giverny-be, ahol Monet negyven évig lakott. Az Epte folyó mellett elterülő birtokán alakította ki gyönyörű és egzotikus kertjét, melynek vízililiomai nagyban hozzájárultak a művész világhíréhez. Monet egykori otthonában a falak és a bútorok élettel teli színei a leglenyűgözőbbek: a belső térben a pasztellszínek mellett a kék, a sárga és a zöld legkülönbözőbb árnyalatai is megjelennek. A berendezésért természetesen Monet személyesen felelt: a színeket úgy választotta ki, hogy passzoljanak szeretett palettájához.
Virtuális túra ITT!

Casa Dalí © Photography: Alberto Gonzalez Rovira

Casa Dalí – Portlligat, Spanyolország

A Figueres városából származó Dalí 1930-ban egy apró halászházat vásárolt a közeli Portlligat vízparti faluban. A földszinti térbe egy apró étkezőt, stúdiót és hálószobát tervezett, ahonnan lépcső vezetett fel az apró konyhába és fürdőszobába.

„Azt szerettem volna, ha minden jó és kicsi. Minél kisebb, annál méh-szerűbb” – írta önéletrajzában.

Az elkövetkező negyven évben ez a terv gyökeres változáson ment keresztül, mivel a falu lett a művész legfőbb inspirációs forrása és első számú rezidenciája. Ennek köszönhetően a ház is egyre növekedett, akárcsak egy biológiai képződmény. Napjainkban az alkotóház tele van Dalí műveivel, kincseivel és inspirációul szolgáló tárgyaival. Virtuális túra ITT!

Donald Judd block © Judd Foundation

Donald Judd tömbje – 101 Spring Street, New York, USA

Donald Judd, a minimalista mozgalom egyik kiemelkedő alakja 1968-ban vásárolta meg a Spring Street-i ötemeletes öntöttvas épületet, mely egykor ruhagyárként funkcionált. Miután Judd tulajdonába került a ház, először privát stúdióként funkcionált, majd lassan élettérré változott, így magánélete és művészete szabadon összefolyhatott a ház tereiben. Mivel nem akarta megtörni a hatalmas üvegfelületek varázslatos látványát, a funkcionális helyiségeket külön csoportosította, így a konyha, a fürdőszoba és a könyvtár egy-egy emelet északkeleti sarkában helyezkedik el.
Az olyan múzeumi műalkotások mellett, mint Dan Flavin neon szobrai vagy Duchamp hólapátja – En prévision du bras cassé – mellett a Judd mindennapi életét meghatározó tárgyak is bemutatásra kerülnek a házban.

La Casa Azul © Photography: Rod Waddington

Frida Kahlo háza – La Casa Azul, Coyoacán

A Casa Azul-t, azaz Kék Házat Frida Kahlo édesapja építette 1904-ben, így Frida egész életét itt élte. A házat négy évvel halála után, 1958-ban alakították múzeummá, így a látogatók mindent olyan állapotban láthatnak a szobákban, ahogy Kahlo hagyta még életében. A ház nem csak Diego Riverával való szenvedélyes és botrányokkal teli kapcsolatát idézi fel, de élete többi szerelmének is emléket állít. A helyiségek olyanok, mintha nem fogna rajtuk az idő: a kanárisárga és királykék falakat Kahlo kész és befejezetlen alkotásai díszítik, melyek mellett Lenin és Mao Ce Tung portréi is megjelennek. A művész ruhái a gardróbban lógnak, tolószéke a fal mellett pihen, még Kahlo hamvai is ki vannak állítva egy urnában. Virtuális túra ITT!

Georgie O’Keefe house © Georgia O’Keeffe Museum

Georgia O’Keefe háza – Abiquiu, New Mexico, USA

A Georgia O’Keefe egykori otthonául szolgáló 465 négyzetméteres terület – melyet 1935-ben vásárolt meg – az új-mexikói terrakotta tájban helyezkedik el. A művész elmondása szerint egy fekete ajtó adta a késztetést arra, hogy megvegye az ingatlant. A vásárlás után összesen tizenhárom évébe telt, mire lakhatóvá tette a házat. A stúdió és a lakás a művész alkotásainak hangulatát viszik tovább – letisztult formák és színek, természetes anyagok és puritán berendezés jellemzik a tereket. Az ingatlan csak bejelentkezéssel látogatható.

Louise Bourgeois home © Pinterest

Louise Bourgeois otthona – 347 West 20th Street, New York, USA

Louise Bourgeois, a nagyszabású szobrairól és installációiról, valamint festményeiről és nyomatairól is egyaránt híres francia-amerikai művész 1962-ben vásárolta meg művészettörténész férjével, Robert Goldwaterrel közösen a chelsea-i ingatlant. A műterem először csak a pincét foglalta el, majd később a ház többi részére is kiterjedt: Bourgeois tizenegy évvel párja halála után művészeti stúdióvá alakította a házat és az összes szobát alkotásaival rakta tele. A The Easton Foundation, melyet Bourgeois hozott létre 1980-ban, hét évvel a művész halála után nyitotta meg a látogatható műteremházat. A házban a művész ruhái, kabátjai, könyvei és magazinjai is megtalálhatóak a könyvespolcon, illetve szekrényekben, pont, ahogy egykor hagyta őket.

A New York Times szerint a ház egyértelműen „bohém elavulásnak” indult, de fénykorában vasárnapi szalonként funkcionált: az érdeklődő barátok és ismerősök szabadon meglátogathatták Bourgeois-t, aki fiatal művészeket is gyakran fogadott, hogy véleményt mondjon munkáikról. A látogatás részletei az alapítvány honlapján olvashatók.

Pollock-Krasner house © Pollock-Krasner House and Study Center (c) Stony Brook University

Pollock-Krasner ház – East Hampton, USA

A 1879-ben épült és 1945 novemberében megvásárolt házban a művészpár alkotásait bemutató állandó kiállítás mellett kortárs tárlatok is rendszeresen helyet kapnak. A birtokra látogatók megcsodálhatják a pár egykori bútorait, használati és dísztárgyait, vagyis mindennapi életük tárgyi bizonyítékait. A stúdiótér – azaz a lakóház melletti pajta – fapadlója az ikonikus Pollock képek színhelye, mely szó szerint vászonként szívta magába a rá csöpögő festéket. Itt készültek Jackson Pollock azon ikonikus képei, melyek a modern művészetet forradalmi változásnak vetették alá.

„A padlón kényelmesebb. Közelebb érzem magam, jobban a festmény része vagyok, mivel így körbe tudom sétálni, mind a négy oldalról meg tudom közelíteni és szó szerint a festményben lehetek.”

A művész 1956-ban bekövetkezett halála után felesége, Lee Krasner vette használatba a műtermet, ahol élete végéig dolgozott.

Pierre-August Renoir summer home © Centre Culturel du Coté des Renoir. Photography: Sylvain Bordier

Pierre-Auguste Renoir nyári otthona, Essoyes, Franciaország

2017. június 3-tól szabadon látogatható az impresszionista festő Essoyes-i otthona, ahová 1896-tól 1919-ben bekövetkezett haláláig minden nyáron ellátogatott feleségével, Aline Chargiot-val. A birtok teljes felújítására egy millió eurót fordított a francia kormány, a századvégi belső terek és kertek megóvása érdekében. A birtokon Renoirnak a kertben berendezett művészeti stúdiója is látható.

Joan Miró house © Alexandra Moss

Joan Miró – Mallorca, Spanyolország

A biomorfikus szobrairól és absztrakt kompozícióiról híres spanyol festő, szobrász és grafikus gyerekkorában sok időt töltött Mallorcán élő nagymamájánál. Amikor úgy döntött, hogy a nyüzsgő nagyvárosból, Barcelonából véglegesen a nyugodtabb Mallorcára költözik, sok addigi művét megsemmisítette, ezzel egy új alkotói időszakot nyitva életművében.
A Fundació Pilar i Joan Miró a műterem védelméért jött létre, példát mutatva ezzel és inspirálva a következő generáció művészeit. A birtok nem csak a stúdiót, de a ‘Son Boter’ házat is magában foglalja. A 18. századi mallorcai nyaraló Miró egykori lakóháza mögött helyezkedik el, melyet azért vett meg, hogy nagyobb és monumentálisabb munkáit végrehajtsa. Napjainkban a garázs kreatív workshopoknak ad helyet.

Francis Bacon home © SUITCASE Magazine

Francis Bacon – Dublin, Írország

Hat évvel Miró halála után, 1992-ben egy csapat régész, kurátor és restaurátor a művész egész londoni stúdióját elköltöztette The Hugh Lane-be, amely egy művészeti galéria Bacon szülővárosában, Dublinban. A tér – ahol Bacon három évtizedig lakott és alkotott – maximálisan az eredeti stúdió mására készült el, azaz pont olyan rendetlenül, ahogy a művész hagyta. Bacon rendszeres ivászatai és kicsapongásai egyértelmű nyomot hagytak a téren, a festékeken és ecseteken. A dublini rekonstrukció a fizikális struktúrától a koszmennyiségig mindent pontosan lemásolt. A helyiségben saját fotográfiáitól kezdve félig tönkretett festményeken át vázlatokkal is találkozhatunk, de még az ajtón és falakon kikevert festékek nyomait is meghagyták a stúdióban. A tér áthelyezése mellett a tárgyakról készített részletes katalógus is rendhagyó gyakorlatnak számít a múzeum történetében.

René Magritte home © Mattia Camellini

René Magritte – Brüsszel, Belgium

A szürrealista művész, Magritte brüsszeli otthonában – mely a 135 Rue Esseghem cím alatt található – rendszeresen rendezett összejöveteleket művész barátai számára. Olyan rendszeresen, hogy a ház a belga szürrealisták bázisaként funkcionált. Itt festette legtöbb gondolkodásra késztető, izgalmas alkotását, melyekhez gyakran saját háztartási tárgyai adták az inspirációt.
Magritte és családja 1954-ben költözött ide, majd miután a lakást számos albérlő lakta, a múzeum az 1990-es években megvásárolta és elkezdhette visszaalakítani a helyiségeket. Történelmi dokumentumok felhasználásával – aukciós jegyzékek, fényképek, interjúk – a René Magritte Ház Múzeum újraépítette a stúdiót úgy, ahogy az a művész idejében kinézett. A múzeum emeletén Magritte festményei, egykori eszközei és állványai találhatóak egy állandó kiállítás formájában. A tervek szerint a szomszédos ház tágasabb tereiben hamarosan a művész 650 festménye is látható lesz.

Untsch KataEgy múzeum vagy galéria atmoszférájában megtapasztalni a művészetet olyan általános gyakorlat, amit mindennap átélhetünk, de amikor egy művész stúdiójába kaphatunk betekintést, az sokkal közvetlenebb és különlegesebb kapcsolatot eredményezhet a művésszel és műalkotásaival egyaránt. Ritka alkalom az olyan, amikor bepillanthatunk egy-egy híres alkotó műhelyébe, de szerencsére sok olyan ma is látogatható otthonnal és műteremmel találkozhatunk, melyek egykor neves művészek kreatív birodalmai voltak. Ezek a otthonok és alkotóházak sikeresen kiállták az idő próbáját és eredeti állapotunkban várják az érdeklődőket a világ minden tájáról.

Auguste Rodin villája – La Villa des Brillants, Meudon, Franciaország

Rodin 1895-ben vásárolta meg a Párizs külvárosában elhelyezkedő, vörös téglás villát, amely a következő századra a helyi művészet központjává nőtte ki magát. A később szinte zarándokhellyé előlépett birtokon a művész barátai és követői személyesen róhatták le tiszteletüket az akkor ötvenöt éves mester előtt. 1917-ben bekövetkezett halála után Rodint a ház kertjében temették el.
A villa mai állapota olyan, mintha a szobrász maga hagyta volna ott a látogatóknak: a korabeli fotográfiáknak köszönhetően az élettér és alkotóhelyiség eredeti állapotban mutatkoznak meg. A birtokért felelős Musée Rodin gyűjteményében olyan monumentális alkotások szerepelnek, mint a Porte de l’Enfer című szobor, amely Dante Isteni színjátékának poklát ábrázolja.
Rainer Maria Rilke, aki egy időben Rodin asszisztense volt, így írt a helyszínről:

„Maradandó benyomást kelt a káprázatos, fehér szobraival, melyek üvegajtók mögül figyelnek, mint lények egy akváriumból”. – írta levelében Rilke felesége, Clara Westhoff számára.

Untsch Kata