Makai Mira Dalma kerámiaművész ahhoz a fiatal művészgenerációhoz tartozik, amely az utóbbi években meghatározta a hazai kortárs művészeti színtér alakulását. Organikus szobrai, emberi szerveket, tengeri élőlényeket, buja, tekergő életformákat idéző kerámia „szőnyegei” formabontó és megkülönböztető szerepet játszanak a magyar kortárs művészetben. A művész által kikísérletezett égetéses technika és pigmenthasználat eredményeként élénk, dinamikus, mégis elegáns kompozíciók jönnek létre. Legutóbbi nagy interjúnk az Artlocator III. számában, 2016-ban Makai Mira Dalma diplomaosztója előtt készült. Ekkor vett részt a Deák Erika galéria Tárgyak előtt állni című csoportos kiállításán. Ezt követően az Art+Text Budapest galériához csatlakozott, 2018-ban pedig a német Susan Boutwell Gallery is felkérte művészei közé. A világjárvány kitörése előtt nyílt Keramik und Grafik című müncheni kiállításán ezúttal nem csupán kerámia műtárgyai, de litográfiai munkái is helyet kaptak. Jövőbeli terveiről, az új utakról és a kerámia, mint médium helyzetéről tóalmási otthonában beszélgettünk.
Legutóbbi hazai kiállításod 2018 novemberében nyílt Unseen Creatures címmel az Art+Text Budapest tereiben. Azóta több változás is történt az Art+Text körül, a galéria úgy néz ki átalakul. Hogyan érint ez téged?
Több megkeresést és ajánlatot is kaptam az utóbbi egy-két évben, de még bizonytalan vagyok. Nagyon bízom emberileg és szakmailag is Einspach Gáborban. Nagyon fontosnak tartom a bizalomra épülő munkaközösséget, a jó viszonyt a galéria dolgozói és művészek között. Én ezt a munkát nagyon nagy alázattal csinálom. Többször tapasztaltam olyat, hogy valaki nem megfelelően tárolta és kezelte a munkáimat, és nem szeretném azt érezni, hogy valahova nem szívesen viszem a szobraimat.
On view: 15 November – 21 December 2018. Photos: Dávid Biró
Igen, jó esetben ez egy fontos és hosszútávú munkakapcsolat.
Igen az, ezért nem is szeretnék kompromisszumot kötni. Most lesz két éve, hogy Susan galériájához tartozom, ami gyönyörű helyen van, München központjában, hatalmas üveg ablakokkal a Museum Brandhorsttal szemben. Ákos (Ezer Ákos festőművész) egykori galeristáján, Tanja Pol-on keresztül ismerkedtünk meg és mivel Susannak egyébként is volt egyfajta fogékonysága a kerámia iránt, könnyen elindult közöttünk egy szakmai diskurzus.
Milyen Németországban a kortárs kerámia művészet helyzete a magyarországihoz képest?
Németországban többen vannak, akik kortárs szemmel látják ezt a médiumot. Itthon szerintem általánosságban máshogy állnak ehhez az anyaghoz, úgy látom, hogy Magyarországon az iparművészet és a képzőművészet közelebb áll egymáshoz mint Nyugat-Európában. Nagyon költséges és összetett folyamat a kerámiával való munka. Münchenben sok fantasztikus és monumentális kerámiából készült műtárgyat látni, ami itthon még kevésbé jellemző. Mások a határok, és a lehetőségek – sokáig úgy gondoltam ez csak egy frázis de talán ezt csak el kell fogadni. Ott könnyebb találni olyan stúdiókat, ahol jól megoldható a “bérégetés”. Mikor még nem volt saját kemencém, fizettem egy srácnak, hogy égesse ki a munkáimat, ennek sajnos az lett az eredménye, hogy tönkretette egy havi munkámat.
Melyik kiállításokat emelnéd ki, amelyekkel igazán elégedett voltál az elmúlt években?
A debreceni MODEM-ben 2018-ban az Ezek a legszebb éveink? című kiállítás nekem nagyon jó élmény volt, mind szakmailag mind az operatív feladatok vagy a kommunikáció terén. Szerettem a személyes megközelítést, és a kurátorok hozzáállása is igazán kivételes volt. E mellett az Abstract Hungary-t emelném ki, amely 2017-ben volt a grazi Künstlerhausban.
És mik jelenleg a következő terveid, milyen projekten dolgozol most?
Most épp egy nagy installáción dolgozom, amelyben a kerámia mellett megjelenik a latex, a műszörme és más anyagok is. Egy nagyszabású, komplett projektként szeretnék vele pályázni több külföldi kiállítóhelynél. Mivel ez egy kifejezetten monumentális, több darabból álló munka lesz, szeretném ha egy nagyobb nemzetközi megmérettetésen is megállná a helyét. Az új installációm előzményeként lehet tekinteni az Art Marketen is megjelent szőnyegszerű kerámia installációt, ennek volt posztamensre tehető kisebb változata is. A közelmúltban elkezdtem tervezni egy kiállítást, amelynek a témái nagyjából lefedik a személyes érdeklődési köreimet, mint a természettudomány, a keleti művészet, az ornamentikus mintákkal díszített szőnyegek, animáció, vagy a számítógépes játékok egyszóval minden, ami érdekel és amivel szeretek foglalkozni a szabadidőmben. Számomra például, a botanikus kert egy csodavilág, amelyben képes vagyok 5-6 órát is eltölteni nézelődéssel és fotózással, Ákos nagy örömére. A munkáimat szemlélve azon gondolkodtam, hogy a meglévő kerámia mellé milyen más anyagot szeretnék még beemelni. Az anyagválasztásnál a személyes tárgyaim is inspiráltak, így találtam rá a különböző minőségű textilekre, és ezeket ötvöztem a gyapjúfonálból általam varrott mintákkal. Ezek a munkák is erősen kapcsolódnak a természethez, sokan agancsokra, trófeákra húsevő növényekre asszociálnak ha megpillantják őket. Mikor elkészültek ezek az új munkák, nagyon lelkes lettem. A jövőben szeretnék még több anyagot bevonni a készülő installációba. Nagyon szeretem ezt az új irányvonalat mert elemi erővel hat rám és olyan, mint egy kifogyhatatlan éléskamra.
Amikor elkezdesz egy új munkát, szoktad közben más művészek műtárgyait nézegetni, művészettörténeti referenciákat tanulmányozni, vagy ez inkább megzavar?
Néha attól tartok, hogy néhány előkép, amelyekhez nagyon kötődöm, túl nagy hatást gyakorolnak rám és emiatt önkéntelenül is beépítem őket a munkáimba valahogy. Mikor az egyetemi éveim alatt megkaptam a Per Kirkeby fantasztikus litónyomatait bemutató kötetet, éreztem, hogy ha nem tartom magam kicsit távolabb tőle, akkor teljesen behúz és ez ilyen szempontból nem túl szerencsés.
A hatalmas transzmediális installációk hatalomátvétele és az anyagok vegyítése már egy ideje nagyon látványos a kortárs művészeti vásárokon és kiállításokon.
Igen, ez valóban így van. Kérdés, hogy ezeket valóban haza is viszi valaki vagy sem. Egyszer éreztem eddig – amikor csak és kizárólag litográfiával foglalkoztam – , hogy számomra zsákutca egyetlen médiumra koncentrálni. Ekkor jött az Erasmus Münchenben, ahol találkoztam a kerámiával. Fontos, hogy lépjünk, amikor igényünk van a változásra.
Mint művész neked mi a fontosabb, hogy bekerüljenek a munkáid egy prominens közgyűjteménybe, vagy hogy minél több munkádat vásárolják meg a műgyűjtők?
Az eladásoknak szerintem azért lehet leginkább örülni, mert akkor egy munka kikerül a műteremből, felszabadul hely valami új számára. Nagyon boldoggá tesz, ha fizikailag is van lehetőség egy új munka megteremtésére. Ez nagyon felszabadító érzés. Az intézményi megjelenés szintén nagyon fontos, önbizalmat, perspektívát ad és hoz eladási lehetőségeket is.
Korábban említetted, hogy a legtöbb vásárlód külföldi. Mit gondolsz erről?
Igen, itthon talán a kerámiának ez a funkció nélküli megformálása még nem teljesen találta meg a piacát. Elképzelhető, hogy félnek attól, hogy sérülékeny, vagy hogy milyen módon installálható, pedig lehet velük együtt élni, tanúsíthatom. Én nagyon szeretek ezzel az anyaggal dolgozni, mert robosztus és súlya van, nagyon izgalmas médium, de tény, hogy sok kihívást jelent vele a munka. Egy kiállítás rendezése, a szállítás, csomagolás mind olyan feladat amihez nagy felkészültség és figyelem kell.
És nagy elhivatottság…
Igen. Tulajdonképpen én és Ákos teljesen erre a munkára rendezkedtünk be. A diploma utáni időszakban, azon gondolkoztunk, hogy áthelyezzük a székhelyünket külföldre. Ekkor kézenfekvőnek tűnt felvételizni a müncheni Akadémiára, mert az intézményes háttér és az infrastruktúra jó támpontot adhatott volna. Mikor kimentünk az ottani professzorokhoz elbeszélgetni a lehetőségekről, nem értették, miért akarunk még egy azonos szintű képzésben részt venni. Azt mondták nekünk, hogy kész portfólióval érkeztünk, és nem nagyon tudnak hozzáadni az eddigi tudásunkhoz, maximum megváltoztatni azt. Az igazság az, hogy addigra már mi sem szerettünk volna annyira visszaülni az “iskolapadba”. Olyan megoldást kellett keresni, ami számunka kényelmes és fenntartható. Elköltöztünk Budapestről, kialakítottunk egy raktárat, műtermeket, hogy elmélyültebben dolgozhassunk. Nem bíztuk a véletlenre, és emellett mindketten más pénzkereseti lehetőség után is néztünk. Én egy ideig tanítottam, Ákos szabadúszóként részt vesz 3d grafikai és animációs projektekben. Fontosnak tartjuk, hogy a művészeti munkánkban ne kelljen kompromisszumokat kötni az eladhatóság tekintetében. Nem volt könnyű elköltözni, és ezáltal egy szokatlan utat választani, sokan nem értették, hogy miért költözünk el Budapestről. Utólag már tudjuk, hogy nagyon megérte. Sokkal nyugodtabban és nagyobb biztonságérzettel tudunk dolgozni itt.