Jegyzetek a művészeti íráshoz

Blog » Jegyzetek a művészeti íráshoz

Beszélgetés Győrffy Lászlóval a 2020-as P. Szabó Ernő-emlékdíj nyertesével és az online díjat elnyerő Fülöp Tímeával

A P. Szabó Ernő-emlékdíjat 2019-ben alapította az Új Művészet képzőművészeti és kritikai folyóirat. A 2020-as év végén egy zártkörű esemény keretében került átadásra az idei díj. A díjazott szerzőket motivációikról, írásaikat meghatározó inspirációikról kérdeztük.

Győrffy László | Berényi Zsuzsa fényképe

Artlocator: Látsz összefüggést aközött, ahogyan a szavakhoz és a vizuális motívumhoz viszonyulsz?

Győrffy László: Azt gondolom, igen. A kiindulópontom az, hogy alapvetően alanyi módon írok. Olyan szövegeken dolgozom, amelyek érintik, ahogyan gondolkozom mint képzőművész. Kis túlzással élve minden írásom ars poetika is valahol.

Artlocator: Vannak-e olyan témák, amelyek mentén átfedésbe kerül a kritikusi és képzőművészeti tevékenységed?

Gy. L.: Úgy érzem, ahhoz tudok érdemben hozzászólni, ami a saját képzőművészeti programomhoz, vagy ahhoz kötődő kiállításokhoz és megjelenésekhez kapcsolódik. Persze ezt nem veszem olyan szigorúan, gyakran szoktam kalandozni is. Szó szoros értelmében vett negatív kritikát azonban nem nagyon szoktam írni, elmarasztaló recenziót viszont írtam már, ahol az elvárásaimhoz képest csalódtam az adott kiállítás anyagában.

Artlocator: Mit gondolsz a kritikai megközelítés szerepéről a művészeti írás tág műfaján belül? A művészeti írásnak milyen funkciói és lehetőségei motiválnak?

Gy. L.: Én nem választom el egymástól élesen az elméletet a gyakorlattól. Szoktam mondani, hogy egy műtárgy létrehozásáról való gondolkodás az már a gondolkodásról való gondolkodás. Egy mű nem választható el annak filozófiai és textuális vonatkozásaitól. Tehát, amikor egy plasztikát vagy egy táblaképet készítek, ugyanaz a nyelv működteti őket, ami az írásaimban is megjelenik. A művészet vizuális és verbális értelemben is egy komplex nyelvezet, és nem hiszem, hogy az írott rész csak az elméleti szakemberek, a művészettörténészek és az esztéták privilégiuma lenne.

A díj – Ladányi András munkája | Berényi Zsuzsa fényképe

Artlocator: Úgy tudom, hogy képzőművészként doktori tanulmányokat is folytattál. Szerinted milyen szerepe van a művészeti közeg formálásában a hibrid módon gondolkodó – elméleti és gyakorlati síkot összekötő – alkotóknak?

Gy. L.: Szerintem fontos. Nyilván nagyon más az, amikor valaki alkotóként is jelen van és művészeti íróként is aktív. Én azonban kiemelném, hogy nem deskriptív módon viszonyulok egy adott kiállításhoz, hanem mindig ügyelek rá, hogy hagyjam érvényesülni azt a sajátos szemléletet, ami a munkáimat is jellemzi. Kerülni is szeretném a hagyományos leíró funkciót, és helyette a különböző tudományágak és diszciplinák közötti összefüggésekre szeretném fektetni a hangsúlyt. A doktori tanulmányaimat illetően pedig azt tudom mondani, hogy most fogom egy öt éves kihagyás után folytatni a doktori megszerzéséhez vezető utat. Nemrég adtam le a doktori eljárás lebonyolítására a papírokat, szóval most már nincsen visszaút, két éven belül meg fogom védeni a disszertációmat.

Artlocator: Írásaid gyakran a szabad próza területén mozognak. Hogyan viszonyulsz a szépirodalmi eszközök használatához?

Gy. L.: Érdekel az irodalom, sokat mozgok irodalmi körökben barátaim révén is. Mindig is volt egy vonzalmam a nyelv szubverzív formái iránt, ami a képek címadásában is gyakran megjelenik. A szárazabb, elemzőbb szövegek helyett jobban érzem magam az esszé műfajában.

Fülöp Tímea | Berényi Zsuzsa fényképe

Artlocator: Milyen szemléletmód jellemzi a kritikáidat?

Fülöp Tímea: Átfogóan próbálom értelmezni a kritikaírást. Egyrészt azt vizsgálom, hogy milyen motivációk mentén hozta létre alkotását a művész, másrészt pedig azt, hogy ez a nézőnek és az olvasónak mit jelenthet. Mit vehet át az olvasó a művész motivációjából? Mit mond el ez a motiváció arról, ahol a művészet éppen jár?

Artlocator: Klasszika-filológiát és esztétikát hallgatsz az ELTÉ-n. Hogyan hatnak ezek arra, ahogyan a szövegíráshoz viszonyulsz?

F.T.: Az ELTÉ-n párhuzamosan hallgatok klasszika-filológiát és esztétikát, ami egy nagyon érdekes egyveleg, ugyanis az előbbi egy nagyon egzakt tudomány, szigorú tárgyi és formai feltételekkel, míg az utóbbi tematikájában és stiláris értelemben is megengedőbb diszciplína. E két megközelítés kombinációját próbálom megvalósítani szövegeimben. A holtnyelvek ismeretétől kaptam a szöveghez mint struktúrához való viszonyom, a nyelvi kifejezésre való igényességet, a művészetelmélettől pedig az eszköztárat, amivel rá tudok kérdezni a műalkotások mögött húzódó gondolatfolyamokra. Vizsgált anyaguk időbeli távolsága miatt egyszerre találkozom különböző világképekkel, ami jó gyakorlat a nézőpontváltásokhoz, megtanít ugyanazt kívülről és belülről is szemlélni.

Artlocator: Gyakran hivatkozol mitológiai forrásokra. Mit remélhetünk a messzi múlt gondolkodásának újrakontextualizálásától?

F.T.: Úgy gondolom, hogy az antik szövegek jelen vannak gondolkodásunkban, azonban nem elmélyült módon, hanem csupán felületi tudásként. Gyakran találkozom például mitológiai történet modern adaptációjával, de ezek jellemzően csak a leghíresebbek közül válogatnak, illetve sokszor félre vannak értelmezve vagy évtizedekkel ezelőtt meghaladott filológiai álláspontokat tükröznek. Ez persze lehet akár a művész szabadsága is, kedve szerint kisajátíthat szimbólumokat, hiszen mostanában egyre több kiállításra lehet használni a magánmitológia kifejezést, de talán közelebb lennénk a jelen tendenciáinak megértéséhez, ha tudnánk, milyen előképei vannak. Ezért szeretném a jelen olvasói és nézői számára kontextualizálni a mitológiai történetek eredeti jelentésrétegeit.

Artlocator: Mit gondolsz a kortárs művészet és az azt behálózó elméleti rendszerek kapcsolatáról? Szerinted egy művészeti írás képes formálni egy alkotást az új értelmezéseken keresztül?

F.T.: Jelenleg nagyon sok párhuzamos elmélet létezik, vannak különösen divatosak is, melyek ütközőpontokként jelennek meg a művekben. Érdekesnek találom, ahogyan hívószavak vitatkoznak egymással egy alkotásban vagy más alkotásokkal, illetve azt is, ahogy egy teoretikus gondolatmenet az alkotói döntések szintjén megjelenik például a konceptuális művészet esetében. Szeretek művészekkel egy tervezett mű létrehozása előtti fázisban beszélgetni, amikor még a hogyanokat és a miérteket próbálják kidolgozni, mert ilyenkor gyakran megemlítik, hogy milyen elméleti szöveg foglalkoztatja őket újabban, ami akár tekinthető az alkotás apropójának is. A művészeti írások mindenképp formálnak, hiszen minden alkotás a hermeneutikának kitett, legyen az képzőművészeti vagy irodalmi, Arany János esete persze azért kerülendő a „Gondolta a fene!” anekdotával.

Artlocator: Olvasóként milyen szépirodalmi élmények és művészetelméleti kérdések foglalkoztatnak jelenleg?

F.T.: Az egyik meghatározó olvasói élményem Ovidius Metamorphosese, ami egyrészt az akkori irodalom egyik csúcsa, másrészt azóta is mindig újraértelmezhető maradt. Azok a szövegek foglalkoztatnak, amelyek meg tudják tartani ezt a tulajdonságukat. A kis történetekből felépített nagy narratíva kedves számomra, mert úgy eposzi, hogy közben nem nyom agyon a kőomlásszerű patetikusság. Komoly, mégis humoros, amit minden műalkotásban fontos szempontnak tartok. Az olvasmányélménnyel összhangban jelenleg az átváltozás foglalkoztat, az önazonosság, az egyén identitása, a kontinuitás, a folyamatosság kérdése, az a pont, ahol az organikus, lassú és csendes változás eredményeként valami megszűnik annak lenni, ami addig volt, de megváltozott alakban folytatja létezését. Az eszmélés pillanata, mikor észrevesszük, hogy a szemünk előtt ment végbe a változás.

Szólj hozzá!