Haegue Yang tágas művészeti univerzumát egy hatalmas nyitott rendszerként is értelmezhetjük, amelyben valamennyi részlet szorosan kapcsolódik a nagy egészhez, még akkor is, ha ez az összefonódás első pillantásra talán nem teljesen egyértelmű. Műveiben egyedül az intermedialitást és az absztrakciót tekinthetjük állandó formai elemnek. A művész 1971-ben született Szöulban, majd a kilencvenes évek végén Berlinbe költözött. Jelenleg e két nagyvároson kívül is számtalan projektje van Európában, Amerikában és Ázsiában. Az igazi áttörést a 2009-es, 53. velencei biennálé hozta meg számára: ő volt az első női művész a biennálé történetében, aki az országát képviselte. Műveit azóta számtalan neves intézményben és művészeti eseményen kiállították.
A kozmopolita művész praxisa átlépi a keleti és nyugati kultúra közötti szakadékot, intenzív nemzetközi jelenlétének köszönhetően a világ több pontján találkozhatunk műtárgyaival. Művészeti koncepciójának központi eleme a szabadság, az átjárhatóság. Tudatosan törekszik arra, hogy egyik médiumnál se állapodjon meg, és ne szorítsa keretek közé saját művészeti tevékenységét. A szavakkal nem leírható tapasztalatok megélését helyezi előtérbe. Ezt a befogadói folyamatot nevezi ‘felhatalmazás’-nak (empowerment). Munkáival igyekszik a nézőt bevonni a műbe, majd teljes autonómiát biztosítva számára, engedi, hogy szabadon átélje a tér nyújtotta különös benyomásokat. Yang munkájában fontos szerepet játszik az adott kiállítási helyszín szociális és politikai környezete. Bizonyos munkáit szándékosan újra alakítja a lokális közeg számára. Installatív munkái a térrel együtt értelmezhetőek, szorosan összefonódnak a lokációval. E mellett egy-egy munka megvalósításakor a helyi kézművesekkel való együttműködés is lelkesíti.
Műveiben sokszor elegyíti a jelenkori és a történelmi hivatkozásokat. Egymáshoz lazán kapcsolódó elemeket helyez a térbe, ezzel kísérli meg a multidiszciplináris ismeretek és jelenségek felfedését a körülöttünk lévő valóság látszólagos megértésén túl. Reflektív és érzékeny munkáiban központi szerepet kap a migráció, a közösség, a diaszpóra, az otthon és az egyén fogalma. Saját megfogalmazása szerint, műveinek befogadása nem a megmagyarázhatóságnál, hanem a percepciónál, a néző érzékelésénél és érzelmeinél kezdődik. A nyelv helyett a multiszenzoriális és érzelmi benyomásokat helyezi előtérbe, ezzel a nemzetközi átjárhatóságot, a különböző kultúrák közötti ellentéteket is igyekszik finoman oldani.
Sokrétű munkásságában a környezetükből kiragadott hétköznapi tárgyakat az átlagos és az elvont fogalmak találkozásában értelmezi újra (Non-Indépliables 2006-2011). Iparilag előállított ready-made munkái hétköznapi elemeket, digitális folyamatokat és munkaigényes kézműves technikákat is alkalmaznak. A narratíva és a forma szorosan összefonódik, a befogadó mégis szabadságot kap, hogy önmaga tapasztalja meg Yang enteriőrökbe rendezett műveit. Szenzibilis szobrain, papír munkáin kívül az utóbbi években a performance art területén is maradandót alkotott: a Marguerite Duras The Malady of Death című novellájából készült előadást a világ több pontján színpadra vitte Écrire et Lire címen. A mobilitás az évek előrehaladtával egyre markánsabb dimenziót nyer művészetében. Alumínium redőnyökből készült munkáit 2006 óta készíti, amelyek szintén a mozgás és fény érzékelésének változásával játszanak. Yang gyakran hoz létre több érzékszervre ható environmenteket világítástechnika, diffúzorok és hanginstallációk segítségével. Yang művészetében kiemelt szerepet kapnak a különböző kulturális referenciák, ilyen munkája többek között a Boxing Ballet (2013-2015), amely Oskar Schlemmer 1922-es Triadic Ballet című avantgárd előadása előtt tiszteleg. A londoni Tate Modern Tanks részlegén bemutatott Dressing Vehicles című munkája szintén Schlemmer performanszából merít. A kerekekre szerelt mobilis szobrok alumínium keretekből, redőnyökből és textil makramé felületekből állnak. A nagy szerkezeteket a beléjük bújt koreográfusok, táncosok mozgatják és táncoltatják. A performerek alig láthatók a mozgó szobrok belsejében, mégis kapcsolatot teremtenek a múzeum látogatóival, akiknek egy mikrofont és egy dobfelszerelést helyeztek ki, hogy azokat szabadon használhassák. A szoborban megbújó előadók reflektálnak a közönség által generált hangokra és dobolásra, és ugyanígy fordítva.
A New York-i MoMA Marron átriumában 2020 áprilisáig látható Handles című térinstallációt hat szobor alkotja. A szobrokat a múzeum dolgozói naponta többször működésbe hozzák, fogantyúik és kerekeik segítségével. Ezek a monumentális művek mind igen különbözőek: néhányat a 20. század eleji alkotók, például Sophie Taeuber-Arp képzőművész és az örmény misztikus filozófus, George Ivanovich Gurdjieff művei ihlették. Míg a többi performatív szobor egyedi kivitelezése egyszerre idézi az őskori esztétikát és a futurizmus jellegzetességeit. A falakon irizáló geometrikus mintázatok és acél kapaszkodó rudak találhatók. A teret fellógatott hangszórók segítségével természetes környezeti zaj, madárcsiripelés tölti meg. A mű komplexitását tovább növeli, hogy a teret átható kellemes madárhangot valójában egy feszült politikai pillanatban rögzítették az Észak- és Dél-Korea közötti demilitarizált övezetben a 2018. évi történelmi csúcstalálkozón. A csicsergés mellett a kamerák tompa kattanó hangjai is kivehetők.
Haege Yang munkái számos állandó gyűjteményben megtalálhatóak, mint például a Modern Művészeti Múzeum, New York, USA; M +, Hong Kong, Kína; Dél-Korea Nemzeti Modern és Kortárs Művészeti Múzeum; Tate Modern, London, Egyesült Királyság; A Solomon R. Guggenheim Múzeum, New York, USA; és a Walker Művészeti Központ, Minneapolis, USA. Munkája számos monográfia tárgyát képezi, mint például Haegue Yang: Anthology 2006–2018: Tightrope Walking and Its Wordless Shadow (2019); Haegue Yang: ETA 1994–2018 (2018); Haegue Yang – VIP’s Union (2017); and Haegue Yang: Family of Equivocations (2013).
Haegue Yang munkái jelenleg hazánkhoz legközelebb a grazi Kunsthausban láthatóak február 16-ig.