Ellenállóképesség a nemzetközi műtárgypiacon

Blog » Ellenállóképesség a nemzetközi műtárgypiacon

A londoni székhelyű művészeti piacelemző cég, a Pi-eX elemzése alapján a Christie’s, a Sotheby’s és a Phillips aukciósházak összes bevétele 40%-kal esett vissza. Míg 2019 első negyedévében ez a szám 1,4 milliárd dollár volt, 2020-ban ugyanez az időszak 800 millió dollárt hozott.
„Tavaszi online értékesítéseink kiválóan példázzák a művészeti piac ellenállóképességét és a kortárs szegmens jelenlegi erejét.” – nyilatkozta Tamila Kerimova, a Phillips napi értékesítésének vezetője, aki szerint a számok azt mutatják, az emberek nyugodtan vásárolnak műveket online.

Az Artsy tíz olyan művészt gyűjtött össze, akinek kifejezetten kedvező volt az elmúlt időszak és fordulópontot hozott eladásaikban. 

Mequitta Ahuja Rhyme Sequence: Jingle Jangle (2012) című önarcképének eladási árát a becslések 6 000 és 8 000 font közé tették, ám a festmény végül a tízszereséért kelt el – 60 000 fontért, ezzel új aukciós eladási rekordot állítva a művésznek. 

Mequitta Ahuja: Rhyme Sequence: Jingle Jangle, 2012

Az iráni származású amerikai művész, Tala Madani két műve is meghaladta becsléseit az elmúlt hónapokban: (i) Orange Burn (ii) Burning Hair (iii) Pull Over (iv) Pink Cake (2006–2007) együttesen eladva 35 000 fontba került, az előzetes 20 000 fontos becslés ellenében. Imprint Version II (2010) című festménye pedig háromszoros, 9 375 font értékben kelt el. 

Eddie Martinez művei is a megadott becslések felett, gyakran többszörösen meghaladva azokat kerültek eladásra. Owl with Still Life (2010) című festménye a várt 60 000 font helyett például 200 000 font-ért értékesítettek.

Eddie Martinez: Owl with Still Life, 2010

Djordje Ozbolt Londonban élő szerb művész Ay Caramba… (2011) címet viselő alkotását bár októberben nem sikerült eladni, ezúttal valaki nyilvánvalóan értékelte a művész humorát, mivel a festmény végül a 7 000 – 10 000 dolláros becsült érték helyett 40 000 dollárért vásároltak meg. 

Djordje Ozbolt: Ay Caramba…, 2011

Mindeközben a David Zwirner Galéria is megdöntötte saját rekordját az online eladott műalkotások tekintetében – Jeff Koons Balloon Venus Lespugue (Red) című alkotása 8 millió dollárért kelt el. A galéria oldalán részletes betekintést nyerhetünk a szobor elkészítésének folyamataiba is, ahol többek között az is kiderül, Koons munkáiban az 1970-es évektől kezdve visszatérő elem a „női Vénusz forma”. 

Jeff Koons: Balloon Venus Lespugue (Red), 2013-2019

A galéria szintén részt vesz a június 26-ig tartó Basel Online-on, ahol 15 szoba néven 15 művész munkáját mutatja be – Josef Albers és Joan Mitchell alkotásait olyan kortárs művészekkel együtt, mint például Kerry James Marshall és Josh Smith. 

Az Art Basel Online Viewing Rooms oldala ide kattintva elérhető, ahol mintegy 282 galéria virtuális szobájában barangolhatunk. A következőkben bemutatjuk kedvenceinket.

BANK

Patty Chang, Chen Tianzhuo és Jin Shan

A BANK második alkalommal vesz részt az Art Basel-en, ez alkalommal olyan művészek munkáit bemutatva, akik a jelenlegi társadalmi-politikai történésekre reflektálnak és az emberi testet helyezik a „brutalitás diskurzusának új helyszínévé”. 
„Ezeknek a művészeknek a test a szabadság, a fantázia és a ránk kényszerített, de már nem működő narratívák ábrázolásának eszköze.” – olvashatjuk a leírásban.

Patty Cang: Lemons(TKO), 1998

Galerie Gisela Capitain

Ragen Moss, Yann Gerstberger, Marcel Odenbach, Anna Gaskell, Karla Black, Jadé Fadojutimi, Tobias Pils, Ximena Garrido-Lecca, Christopher Williams és Samson Young

„A kiválasztott művészek alkotásai a művészeti médiumok széles spektrumát mutatják be, ezzel lehetővé téve a médium számára, hogy újra definiálja és felfedezze saját lehetőségeit.” – írja a galéria.

Christopher Williams:
Mustafa Kinte (Gambia) | Camera: Makina 67 506347 | Plaubel Feinmechanik und Optik GmbH | Borsigallee 37 | 60388 Frankfurt am Main, Germany | Shirt: Van Laack Shirt Kent 64 | 41061 Mönchengladbach, Germany | Dirk Schaper Studio, Berlin | July 20, 2007, 2008

OMR

Pia Camil, Gabriel Rico, James Turrell, Candida Hofer, Superflex és Troika

„Ahogy a világ változik, újból fel kell fedeznünk önmagunkat, át kell gondolnunk prioritásainkat és azt, mit gondolunk lehetségesnek és mit nem. 
A munkák néhol humorral kívánják bemutatni jelenlegi világunkat, hangsúlyozva az egyéni fellépés fontosságát a kollektív mozgalmakban.”

Superflex: There is No Inside Without Outside, 2020
Gabriel Rico: V – That that is is between s s superior and inferior –, 2019

The Mayor Gallery

Evelyne Axell, Ferdi Tajiri-Jansen, Jann Haworth, Sister Corita, Corita Kent, Max Ernst, Stano Filko, Stanislav Filko, Joseph Cornell, Carlos Cairoli, François Morellet és Verena Loewensberg

A Mayor Gallery három témára fűzi viewing room terét: egyrészt bemutatja a 20. század kulcsfontosságú absztrakt művészeit, egy válogatást a szürrealista és avantgárd vegyes technikái közül, valamint híres női pop-art művészeket az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából, Hollandiából és Belgiumból.

Greene Naftali

Monika Baer, ​​Rachel Harrison, Richard Hawkins, Jacqueline Humphries, Michael Krebber, Jonathan Lasker, Gedi Sibony, Haegue Yang, Aria Dean, Walter Price, Andy Robert és Giangiacomo Rossetti

A Greene Naftali galéria művészeinek különböző nemzedékeiből válogatva mutat be munkákat, reprezentálva ezzel a galéria szellemiségét. 

Howard Greenberg Gallery

Dorothea Lange, Aaron Siskind, Edward Burtynsky, Mary Ellen Mark, Robert Frank, Jodi Bieber, Ray Metzker, Arnold Newman és Jaroslav Rössler

A Howard Greenberg Gallery (In)visible Humanity néven mutatja be válogatását, egy perspektívát arra, „hogyan tükröződik és alakul át az emberi állapot a fotós lencséjén keresztül.” A munkák egyben a fotográfia széles művészeti értelmezését is reprezentálják és ahogyan a cím is utal rá, anonim vagy a társadalomtól elzárt embereket ábrázolnak. 

Szólj hozzá!