Nemrég zárt Batykó Róbert egyéni kiállítása a szombathelyi Új Irokéz Galéria – Képtárban. A kiállítással párhuzamosan a művész egy köztéri projektjének megvalósítására is sor került, melynek eredményét – a város egyik tűzfalára készült monumentális festményét – az arra sétálók mostantól felfedezhetik maguknak. A művésszel ezekről az eseményekről, illetve munkásságának jövőbeli perspektíváiról beszélgettünk.
Artlocator: Milyen volt a szombathelyi Új Irokéz Galéria – Képtár komplex, kissé retró hangulatú tereiben felépíteni a kiállítást? Milyen rendezőelvek mentén választottátok ki a műveidet?
Batykó Róbert: Nem volt neíhéz dolgunk, mert az elmúlt bő egy év kiállításszegény időszakában is aktívan festettem, így volt miből válogatni. A kiállításba bekerültek olyan művek is, amik 2018-2019 között készültek, de még nem voltak láthatóak. Talán a retró hangulatú kiállítótér miatt is döntöttem egy meglehetősen színes anyag bemutatása mellett. Szerintem érdekes kontraszt alakult ki a hely és a művek viszonylatában, a kiállított anyagban pedig meglehetősen sok figuratív elem is helyet kapott. A művek kiválasztása során, arra is gondolnom kellett, hogy a Szombathelyen épp elkészült murális munka és a kiállításon látható művek lehetőleg szinkronban legyenek.
A: Többnyire festőgéppel készült, 2020-as olaj-vászon munkákat, valamint giclée-printeket állítottál ki. Milyen összefüggés van a műegyüttesek között?
BR: Attól függetlenül, hogy a giclée-nyomatok egy különálló műegyüttest alkotnak, gyakorlatilag azt mutatják be, hogy a festmények előképeként szolgáló vektorrajzok hogyan néznek ki mielőtt azokat a festőgép segítségével olaj-vászon képekké alakítom. A nyomatokon látható kompozíciók sokkal precízebbek, homogénebbek. A formákat tűéles vonalak határolják és minden színfelület minimális átmenet nélkül válik el egymástól. Mivel az utóbbi években szinte csak vektografikus programmal rajzoltam, ezért olyan ez számomra, mintha a rajzaimat mutatnám be, melyek éppenséggel színes nyomatok, de a hangsúly mégiscsak a vonalakon van. A kiállításon a 8 darabos sorozat mindegyik képe látható volt. Bizonyos motívumok az olajképeken is visszaköszöntek, ami szempont is volt a számomra, hogy ezzel is ráerősítsek a nyomatok előképszerűségére.
A: Mire utal a kiállítás címe? A „Down to earth” kifejezést a pandémiával, a Bloomsday-jel vagy esetleg egyéb, személyes narratív szálakkal kapcsolod össze?
BR: A „Down to earth” az egyik festményem címe, melyen egy meglehetősen redukált formavilágú fekete cipő vagy bakancs látható, ami alatt a szellemképszerű, festett felület gyökér- vagy erezetszerűen jött létre. Végül azért adtam ezt a címet a kiállításnak is, mert elég jól leírja azt az állapotot, ami az elmúlt másfél évünket jellemezte. Sokkal hétköznapibb vagy ha úgy tetszik alapvetőbb problémákkal kellett szembenéznünk, és mivel az élet szinte megállt körülöttünk, ezért néha el is felejtettük, hogy kik is vagyunk, milyen társadalmi vagy szellemi körhöz tartozunk. Ezzel párhuzamosan pedig sokkal több médiatartalamat fogyasztottunk, ami egyebként érdekes módon be is szivárgott a festészetembe, a kiállításra ilyen képekből is válogattam. Bár nem jellemző rám, hogy napi aktuális események inspiráljanak, mégis az elmúlt időszak annyi intenzív eseményt hozott magával, hogy úgy éreztem, valamilyen módon reagálnom kell ezekre.
A: A TV-csatornák grafikai arculatából kiemelt részletek révén egy-egy festményed mintha az átpolitizált globális közbeszédre reflektálna. Hogyan árnyalják ezek a művek a korábbi ciklusok neutrálisabb, efemerebb valóságokban lebegő felvetéseit?
BR: Akkora kontrasztot azért nem érzek az ilyen jellegű és a korábbi művek között, mert az aktuálisabb történésekre reflektáló képek sem szájbarágósak, nem fogalmaznak meg direkt állításokat, sokkal inkább impressziókat és játékos asszociációkat kelthetnek a nézőkben. Különféle feliratok vagy TV-társaságok logói tűnnek fel rajtuk. Ezek a legkonkrétabb utalások, aminek egyébként megvan az előzménye a festészetemben, elég, ha a 2005-2006 között készült logós képeimre gondolunk (Air Jordan, Puma, Lacoste, Schwarzkopf, stb.).
A: A Bloomsday, valamint a Szántó István által szervezett Murális Műhely és Symposium keretén belül egy teljes tűzfalat betöltő murális munkán is dolgoztál. Milyen tapasztalat volt számodra ez a léptékváltás?
BR: Ez egy rendkívül izgalmas kihívás volt és egy nagyon megtisztelő feladat is egyben. A fal körülbelül 9 méter magas és majdnem 7 méter széles vakolt felület volt, erre vittük fel a motívumokat akril alapú homlokzatfestékkel. A képhez összesen 8 színt kevertettünk ki színskálák alapján, melyeket a szitanyomás logikájához hasonlóan festettünk egymás mellé. Maszkolószalagokat és vinylfóliát is használtunk a formák pontos kialakításához. Összességében egy elég komplex folyamatról beszélhetünk. Hátráltató tényező volt az eső, a szél és az erős napsütés, de végül sikerült elég magas színvonalon létrehoznunk ezt a gigantikus műalkotást. A frissen befejezett falról készült fotókon a mű úgy nézett ki, mintha Photoshoppal tettük volna rá a képet a homlokzatra. Mindent összevetve nagyon tanulságos volt elkészíteni ezt a művet, és külön öröm számomra, hogy elég jól működött az a metódus, amit elképzeltem és előkészítettem a kivitelezést megelőző időszakban. Mivel ez volt az első ilyen jellegű munkám, volt bennem némi aggodalom különösen úgy, hogy összesen 5 nap állt rendelkezésünkre, de végül minden jól sült el és még kicsit hamarabb is fejeztük be, mint gondoltuk volna (a kivitelezésben és a dokumentálásban Koszorús Gergő és Kárpáti János voltak segítségemre).
A: Mire készülsz most?
BR: Párhuzamosan több dologra. Egyrészt épp benne vagyok egy műterem felújításban. Végre saját helyen tudok majd alkotni! Az elmúlt 15 évben összesen 23 műteremben dolgoztam Magyarországon és külföldön egyaránt. Az új műteremtől nagyon sokat várok. Szeptembertől szeretnék egy új időszámítást indítani, ami nyilván a művészetemre is hatással lesz. Közben kaptam egy nagyon megtisztelő felkérést a Paksi Képtár részéről, hogy novemberben rendezzek egy retrospektív kiállítást, mely az elmúlt közel 20 év anyagából válogat. Erre az alkalomra szeretnénk kiadni egy körülbelül 300 oldalas albumot is, ami ugyanezt a periódust öleli majd át és minden bizonnyal a múzeumi kiállításon kerül bemutatásra.