A kaliforniai Coachella Walley Music and Arts Festival a világ egyik legnagyobb fesztiválja, ha úgy tetszik, egy évi összefoglaló a popkultúra aktuális folyamatairól. Lehet szeretni vagy utálni, de az eseményt körülvevő felhajtás mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Azonban a Coachella többet tartogat számunkra, mint rengeteg influenszer instaposztját és világsztár headlinereket. Ugyanis, a Coachella már-már védjegyévé vált, ikonikus tájnak fontos elemei a különféle képzőművészeti alkotások: építészettel elegyedő, szobrok, installációk.
Amellett, hogy a művek majdnem minden Instagram poszt hátterében feltűnnek, dekoratív szelfi pontok vagy pihenő helyek, a Coachella művészeti programjában részt venni valójában gyümölcsöző lehetőség pályakezdő és visszatérő művészeknek egyaránt. A művészek nem csak a fesztiválra irányuló hatalmas médiafigyelemből részesednek, hanem teljes alkotói szabadságot, helyet, és anyagi támogatást is kapnak, műveik létrehozásához.
Sofia Enriquez – Mismo, 2019
A Coachella Walley béli Sofia Enriquez amellett, hogy tizenöt éves korától jár a fesztiválra, 2015-ben művészként is részt vett rajta, androgün szépségű alakokat ábrázoló falfreskójával. Idén, 22 évesen, páfránylevél (mismo) motívumokat nagyított fel, óriási térbeli formákká. A MISMO itt az egyenlőség szimbóluma, mivel a minta széleskörben elterjedt, és viselt. A szobrok színvilága – akárcsak Sofia saját ruhamárkája – a színek pozitív és energikus kisugárzása mellett, az alkotó személyes ízlését tükrözik.

Peggy Noland – Foiled Plan, 2019
Peggy Noland médiuma a ruha. 2006-ban majd 2011-ben nyílt használtruha boltjai egy idő után Oldenburg-ot idéző, a fogyasztói társadalmat kritizáló, pop-art installációba fordultak át. Noland ezúttal egyhuzamban harmadszorra került a Coachella művészei közé. A Foiled Plan névre keresztelt közel 1600 négyzetméteres installációja a Sonora színpadot és környezetét változtatta egy hatalmas, vibráló, szürreális világgá. Noland szeret kísérletezni a textúrákkal, ezúttal holografikus fóliába csomagolt kaktuszok és szőrmével burkolt bútorok is helyet kaptak munkájában.

NEWSUBSTANCE – Spectra, 2018
Az egyesült királyság béli NEWSUBSTANCE design stúdió tavaly mutatta be a huszonkét méter magas helyspecifikus installációját a Spectra-t. Mint „rezidens alkotás” a Coachella-n, idén is visszatért a látogatók számára A kilátószerű installációra felsétálva a látogató új perspektívából láthatja a fesztivált és az embereket, miközben a kaliforniai naplementék inspirálta színfolyosó veszi körül.
Dedo Vabo – H.i.P.O. (Hazardus Interstellar Perfessional Operations), 2019
A Vanessa Bonett és Derek Doublin neveiből összevont, Debo Vabo néven futó művészduó az építészet, robotika és más multimediális eszközökkel teremti meg abszurd világát. Performanszaikat gyakran vízilónak öltözve adják elő, a görbe tükröt tartva a társadalom és emberi fejlődés bizarrsága elé. A H.i.P.O névre keresztelt, huszonkét méter magas rakéta a harmadik alkotásuk a Coachella-n. A duó számára testhezálló terep a fesztivál, ambiciózus projektjük ki is használ minden adottságot: az rakétában hat színházterem található, ahol a Dedo Vabo-hoz kapcsolódó előadóművész csoport kelti életre az űrutazásra készülő vízilovak történetét.

NEWSUBSTANCE – Spectra, 2018
Az egyesült királyság béli NEWSUBSTANCE design stúdió tavaly mutatta be a huszonkét méter magas helyspecifikus installációját a Spectra-t. Mint „rezidens alkotás” a Coachella-n, idén is visszatért a látogatók számára A kilátószerű installációra felsétálva a látogató új perspektívából láthatja a fesztivált és az embereket, miközben a kaliforniai naplementék inspirálta színfolyosó veszi körül.


Office Kovacs – Colossal Cacti, 2019
Az Office Kovacs hét gigantikus, reflektorokkal borított kaktusszal debütált a fesztiválon. A Colossa Cacti az eddigi legnagyobb installációja az elsősorban építész stúdióként működő Office Kovacs-nak. A spirálisan elhelyezkedő szobrok egyfajta közösségi teret létesítenek, amelyet a fesztiválozók szabadon használhatnak találkozó és pihenőhelyként vagy akár tánctérként. Az alkotók célja, hogy a kaktuszok monumentalitása rávilágítson az építészet és művészet nagyszerűségére.
