Szöveg: Tayler Patrick
Képanyag: Prok Vera és Szemethy Zoltán
Borítókép: Szíj Kamilla
A rajzolás során feltárulkozó erők eltávolítanak a basic élmények horizontjától és a gravitációt felkavaró látomások elszabadult szilánkjaival szembesítenek. Miközben ezek a grafitporban hempergő szemlélődésútvonalak kizökkentenek minket a részletek konstellációjából, a nézés időn kívüli mátrixába terelődünk.
Egy ajtó mindig ugyanazt a pályát járja be, miközben nyílik és záródik. A rajzolás során az univerzumváltás ívei azonban mindig eltérőek. E valóságba íródó, az irrealitás síkján emlékké lassuló görbék és cikkcakkok a határátlépés grafikonjaiként rögzülnek. A rajzolás a küszöbfélelmen való uralkodás. A horizontális tériszony elengedése.
Rajzolni egyrészt olyan, mint laptopról nézni a Chihiro Szellemországban című rajzfilmet – tápegység nélkül – egy Suzuki Ignis anyósülésén a benzinkút éjszakai fényölelésében. Másrészt olyan, mint felhörpinteni egy északi fekvésű délután bánatos valóságát, miközben az égre repcsi emel félegyenest. Planetáris párhuzamok a szubjektum és a beazonosíthatatlan repülő objektum között.
Mintha a rajz a szemlélődéssé olvadó érzékelés tobzódásának és az emlékezés lecsupaszodásának ellenáramlataiban fogalmazódna meg. A rajz a birtokolhatatlan jelenségek leltározása során felvillanó lehetőségek illúzórikus terébe repíti a tudatot, otthont teremt az ismeretlen régiókban, miközben kézzelfoghatósága révén zsebre vágható tárggyá lapítja a tér időtlen gömbjét.
Bizonyos valóságszintekhez csak így jutunk hozzá. Cheat code: a precíz bütykölés túloldalán az ideális lét utópiájába csöppenünk, ahol már nincs magántulajdon, mégis minden az enyém. Ebben az Önzine-számban interjúk és képfolyamok segítségével közelítünk rá egy sor művész alkotói praxisára. Ezúttal a rajz a közös nevező, melyben összeér a robbanékony gesztusok meglebegtetése és a fiktív világok aprólékos hangszerelése, a sodró erejű dráma és a komplexitássá ércesedő munkamorál, a „szakiság”. Vázlatfüzetekben megbúvó privát megfigyelések és közzétett észrevételek. Saját minőségbiztosítási szempontok mentén pengévé váló vonalstruktúrák és pofátlanul spontán széljegyzetek. Mindezek egy helyen, egy kötetbe keretezve, abból a gondolatból kiindulva, hogy a rajz közösség. Közösség egymással, „szövetség a kézzel”1, a szkillesség képzetének nyersanyagként való újraértelmezése. A középkorban mintarajzkönyvekben öröklődtek a valóság sziluettegyenletei. Akár egy gótika korabeli Kékfény-epizód egyik jeleneteként is elképzelhetnénk Eörsi Anna leírását az alábbi esetről: „[X] két társával feltörte [Y] ládáját, és mintarajzokat lopott tőle. Az esetnek hosszú perlekedés és egy halálos késszúrás lett a következménye.” 2. A jó hír, hogy ezúttal senkit sem kell megölnünk, elég átlapoznunk a kötetet és máris biztossá válik, hogy sosem fogunk pontosan úgy látni, mint azelőtt.
[1] Jean Bazaine gondolata
[2] Eörsi Anna: Az internacionális gótika festészete, 1984