Hogy hozható össze a fiatalság által bevett posztkommunista terek Derek Ridgers portrésorozatával vagy a metál szubkultúra őrjöngő tagjai a grúz skaterek világával? Oltai Kata Golden Boundaries című legújabb kiállítása a kamaszkorról és a felnőtté válás folyamatáról mesél fotográfiai kánonba illeszkedő művészek alkotásainak segítségével.
A Capa Központban december 4-én este egy nemzetközi viszonylatban is helytálló kiállítás nyitotta meg kapuit – Oltai Kata kurátor és Pupli Dorka kurátorasszisztens közös munkájának hála elismert magyar és külföldi fotográfusok képeinek segítségével juthatunk közelebb a kamaszkor örökké aktuális kérdéseihez. Mitől válik valaki felnőtté? Mitől lesz valaki felnőttes vagy éppen gyerekes? Milyen időtöltéseket értékelünk hasznosnak és haszontalannak? Ezen kérdések felvetése és felboncolása mellett a nyugati és keleti tendenciák ütköztetésére is kísérletet tesz a tárlat.
„A felnőtté válás kulturálisan meghatározott, így minden társadalom igyekszik kialakítani saját normáit arról, mi gyerekes és mi felnőttes, mi férfias és mi nőies, mi hasznos és mi haszontalan, mi előremutató és mi retrográd. Ezek a követési módok előíróak és néha azonos, néha pedig ellentétes irányba mennek a globális trendekkel. A kategóriák, természetükből fakadóan, sztereotip módon írják elő a helyes boldogulás módját, hogy hogyan lehet valakiből megfelelő állampolgár, úgynevezett teljes tagja a társadalomnak. Az ellenállás és az elfogadás közötti egyensúly életben tartása az egyik legfőbb jellemzője ennek az életszakasznak” – nyilatkozta a kiállítás kurátora, Oltai Kata.
A terekben több rendhagyó kiállításrendezési gesztus is megnyilvánul: a trendkövető installációs megoldások mellett hol szabályos, hol szabálytalan képelrendezésekkel találkozhatunk, amiket a szigetelőszalaggal rögzített szövegek és a legjobb értelemben vett hanyagsággal elrendezett pihenő tér még nagyobb kontrasztba állít. A hagyományos képelhelyezésnek ellentmondó kompozíciók esetleges hangulata nagyban hozzáad az ábrázolt jelenetekkel való azonosulásban. A kiállítóterek izgalmas motívumai Tóth Márton Emil installációi is, melyek a fotográfiai központban való megjelenéssel újfajta értelmezési lehetőséget biztosítanak a szobroknak és a képeknek egyaránt.
Ahogy Oltai Kata a sajtóbejáráson hangsúlyozta, a négy térrészben helyet kapó kiállításnak nem csak egyfajta, lineáris olvasata lehetséges, hanem felvetéseket, kérdésköröket prezentál, melyeket a néző dönt el, milyen metódus szerint kíván befogadni, értelmezni. Ezzel egy időben az is elmondható, hogy a különböző terek olyan témaköröket járnak be, mint a semmittevés esztétikája, a kamaszkorból adódó tagadás és elfogadás dinamikájának ábrázolása, a szülőktől való leválás gesztusa, a csoportidentitás kialakulása valamint az alternatív család reprezentációk fotográfiai megjelenése.
A tárlat legkiemelkedőbb motívumainak kiálthatjuk ki Derek Ridgers világhírű portrésorozatának megjelenítését, aki a brit szubkultúrát fotózta mindegy 40 éven keresztül, valamint az immár világhírű lengyel fotós, Zuza Krajewska képeit, melyek egy fiú javítóintézet lakóit mutatják be művészettörténeti ikonográfiai utalás módszeres alkalmazásával. Ezek a sorozatok a szociológiai fotográfia olyan tendenciáit képviselik, melyek rengeteg kortárs dilemmára tehetik érzékenyebbé a közönséget.
A magyar kiállítók táborát erősíti Halász Dániel, aki a Google nemzetközi fotódíját és az Epson Art Photo Award-ot is megnyerte, valamint a jelenleg Mexikóban élő Koleszár Adél munkái, továbbá Barakonyi Szabolcs, Gáldi Vinkó Andrea fotográfiái.
Untsch Kata