A Velencei Biennálét egyértelműen nevezhetjük a művészeti világ olimpiájának: az országokat képviselő pavilonok a stadionok, ahol a különböző nemzetek felvonultatják legtehetségesebb művészeiket. Az 1895 óta kétévente megrendezésre kerülő esemény a kortárs művészet egyik legfontosabb megjelenési platformja. Pillantsunk hát be az idei rendezvény kulisszái mögé és nézzük meg, mely országok művészei emelkednek ki leginkább a két legfontosabb helyszín, a Giardini és az Arsenale pavilonjainak sűrűjéből.
Svájci pavilon: Carol Bove, Teresa Hubbard és Alexander Birchler
A Giardini bejárata közvetlen közelében található apró, de elegáns kiállítás tökéletes kiindulópontként szolgál a biennálé közönsége számára. A svájci pavilonban látható bemutató címe Women of Venice, Alberto Giacometti híres szoborcsoportját megidézve. A kiállítás három kortárs svájci-amerikai művész alkotásaival tiszteleg a legendás svájci művész előtt. A pavilon előtti területen Carol Bove harmonikusan elhelyezett, Giacometti stílusára hajazó szoborcsoportja díszeleg. A pavilon belsejében Teresa Hubbard és Birchler Flora című videóinstallációja kap helyet, amely Flora Mayónak, Giacometti 1920-as évekbeli párizsi szeretőjének tragikus történetét dolgozza fel. A Women of Venice a biennálé után a londoni Tate Modernbe költözik, ahol a Giacometti munkásságát feldolgozó retrospektív kiállítás része lesz.
Brit pavilon: Phyllida Barlow
A színpompás és monumentális műalkotásokat létrehozó Phyllida Barlow itt látható, „folly” című munkáját is a kitűnés és a hangulatfokozás jellemzi. A brit művésznő biennáléra készített művét intenzív várakozás és érdeklődés övezte. Barlow – stílusához híven – egy olyan nagyléptékű installációt alkotott, amely a pavilon külsejét és enteriőrjét egyaránt uralja, mintha az épület határait kinőve saját életet élne. Viszont az első ránézésre színes és vidám szobrok mondanivalója inkább disztópikus, mint humoros. A cím egy 18. századi brit építészeti zsáner esszenciáját jelöli, mely a szerkezetek dekorációs szerepét helyezi előtérbe. Ennek értelmében a „folly” egy látszat: nagyobbnak és jobbnak mutatja magát, mint amilyen valójában. Viszont az anyaország politikai hangulatát tekintve – azaz a Brexittel kapcsolatos tárgyalások aktualitását – elképzelhető, hogy Barlow alkotása az Egyesült Királyság nagyságát kérdőjelezi meg, ezzel példaként szolgálva az aktuális politikai rendszerekkel szembeni kritikus művészi hozzáállására.
A 73 éves művésznő számára a „folly” egy fenomenális karrier reneszánszát jelenti. Hét évvel ezelőtt az alkotót még egyetlen galéria sem képviselte, senki nem érdeklődött munkái iránt. A Hauser & Wirth galériához való 2010-es csatlakozásával viszont Barlow a szupersztárság mezsgyéjére lépett és a tőlük kapott lendülettel egészen a Velencei Biennáléig jutott.
Kanadai pavilon: Geoffrey Farmer
Meglepődhettek azok, akik a művésztől a tőle megszokott, részletező és sok apróságot felvonultató alkotói hozzáállást várták a kanadai kiállításon. Farmer műalkotása az egyik főelemet helyezte a művészeti szemlélődés középpontjába: több vízforrást – szökőkutakat és vízsugarakat – vezetett a pavilonba. A helyszín különlegessége, hogy a már romokban álló építészeti egység előreláthatóan 3 millió dolláros felújítás elé néz, Farmer viszont a kihívással szembenézve a pavilon csapzott karakterét bátran belefoglalta a koncepcióba. A művész derűlátó attitűdje ellenére A way out of the mirror című művét olyan tragédiák inspirálták, melyek családi múltjában és országának történelmében egyaránt gyökereznek. Az installációit jellemző játékos látszata ellenére Farmer visszatérő témái közt szerepel a halál, a katasztrófa és az idő múlása.
Finn pavilon: Nathaniel Mellors és Erkka Nissinen
A The Aalto Natives című projekt a két művész első kollaborációja, pedig Mellors és Nissinen praxisát sok hasonlóság övezi: összeköti őket a humor, a szatíra és a karikatúra műfajainak következetes használata, amellett, hogy mindketten tisztelték a másik munkásságát a közös munka előtt is. Újdonsült művészeti barátságuk végeredménye egy komplex videóinstalláció lett, amely egy filmet és két interaktív szobrot foglal magába. A Geb és Atum névre hallgató, robotszerű figurák szabadon mozognak és beszélnek egymással, miközben a fejükben található projektor segítségével sugározzák a filmet. A futurisztikus koncepció szerint a páros több millió év kihagyás után újra meglátogatja Finnországot, és igyekeznek megérteni a lezajlott változásokat. A két robot közt nagyszerű párbeszédek zajlanak le a politikáról, a közösségi médiáról és etikai kérdésekről.
Román pavilon: Geta Bratescu
Végül, de nem utolsósorban beszéljünk a román pavilont ékesítő Apparitions című alkotásról is. A bemutató az Apparations alkotójával, Geta Bratescuval együtt a román konceptualizmus előfutárait összegzi, és megjelenésében leginkább egy klasszikus, múzeumi mini retrospektívre hasonlít. Ebből kifolyólag a tárlat többek közt a művésznő hatvanas évekbeli litográfiasorozatát és rajzait, valamint több hetvenes évekbeli performanszát és performatív szobrát is bemutatja. A brit Barlow projektjéhez hasonlóan ez a prezentáció Bratescu eddigi pályafutására teszi fel a pontot. A román művészt, akinek nemzetközi hírneve minden évben exponenciálisan nő, a londoni Camden Arts Centre-ben tartott nagyszabású bemutatója után vette szárnyai alá a Hauser & Wirth, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a biennálé, sőt a művészeti világ sem képes még betelni a 91 éves művésszel.
Aki szeretné élőben megtekinteni a Velencei Biennálé összes bemutatóját, az ne csüggedjen, nem maradt le semmiről: a nagyszabású rendezvény egészen november 26-ig várja az érdeklődőket!
Untsch Kata