Már kapható Rákóczy Gizella misztikus és szigorú matematikai szabályok vezérelte művészetét taglaló katalógus, Transzparens Labirintus címmel. Beke László személyes hangvételű bevezetője után Simon Zsuzsa összefoglaló esszéje nemzetközi kontextusba helyezi az életművet, majd Zsikla Mónika négy részre tagolt, hosszabb terjedelmű tanulmánya következik. Az első rész a Saját Katedrális, a második a Rendszer, a harmadik a Bontás, az utolsó rész címe Transzparens Labirintus. A tanulmány szerzője és az Új Budapest Galériában nyílt kiállítás kurátora 2013 óta foglalkozik Rákóczy Gizella művészetével, szakavatott ismerője és kutatója a művész grandiózus hagyatékának.
Zsikla Mónika először öt éve találkozott a művésszel, a Fugában rendezett egyéni kiállításán. A találkozásból egy hosszas, késő éjszakába nyúló beszélgetés lett, ami a későbbiekben éveken át tartó “munkakapcsolattá” fejlődött. Két évvel a művész halála után, Beke László közreműködésével megkezdődött az életmű feldolgozása. A könyv és a kiállítás is a művész négy legfontosabb alapvetését járja körül, amely mindig hivatkozási alapként szerepelt Rákóczy életében. Az első fejezet a Saját Katedrális címet viseli, amely az alkotó legkorábbi munkáit öleli fel. Ekkor még Fónyi Géza osztályában tanult a Képzőművészeti Főiskola festő szakán. Ebben az időszakban a fiatal festő formavilágának és technikai tudásának próbálgatását, kísérletező kedvének kibontakozását láthatjuk. Egyetemi évei alatt a figuralitástól szép lassan távolodva, egyre markánsabban jelenik meg kollázsain a geometrikus ábrázolásmód.
A legnagyobb horderejű változást egy párizsi úton tapasztalt élmény hozta meg az életébe. A diplomaosztó után, a művész meglátogatta a régóta látni kívánt Saint Denis katedrálist. A sekrestyében, megfeledkezvén az ott tartózkodóról, hosszú órákra rázárták a templom ajtaját. Az eltelt idő alatt a rózsaablakokon beszűrődő gyönyörű fények és hely szellemiségének hatására a művész elmondása szerint átélt egyfajta misztikus beavatást. Az élmény után úgy érezte, hogy megkapta igazi hivatását, kijelölték számára a teljesítendő feladatot: átadni azt a spirituális élményt a festészetén keresztül, amelyet a katedrális falai között átélt.
Hazatérése után az Erdély Miklós vezette mozaik műhelyben helyezkedett el, ami újabb lendületet adott művészeti pályájának. Albérlőként a pasaréti Erdély villába költözött, ahol számtalan irodalmi művel, művészekkel és tudósokkal ismerkedett meg, élénk alkotói közeg, szellemi műhely vette körül. 1976-ban egy skóciai sírábrán rátalál a négykarú spirál motívumra, amely munkáinak legfontosabb elemévé válik. Innentől kezdve, élénken kutatja a spirált mint jelenséget és formát. Űrkutatási konferenciákra jár, mitológiát tanul, a téma egyre mélyebb megértését hajszolva megismerkedik a matematikai törvényekkel és különböző elméletekkel. Rákóczy munkáinak szín és formavilágát szigorú logikai szabályok teszik egyszerre félelmetessé és csodálatossá, elhivatottságának sem anyagi sem fizikai korlátai nem tudtak határt szabni. Az életmű rendszerének alakulását és törvényeit megérteni korántsem volt könnyű. Írásos magyarázat, és koncepció leírás hiányában Zsikla Mónikának kis mozaikokból kellett felfejtenie a nagy egészet. Kutatómunkájában Koreczky Dalma, a művész barátnője is segítségére volt, aki végig követte az életművet. Szoros kapcsolatban álltak Rákóczyval, szintén művész volt, és még így sem tudta teljes egészében megérteni a rendszerelmélet logikáját. Az egyes formák és színek egymáshoz való viszonya, a színek hígításának mértéke, mind-mind kidolgozott elmélet alapján történt. Rákóczy Gizella saját kezűleg vitte fel a felületre a festéket, hatalmas alázattal és türelemmel alkotta meg a saját maga által kidolgozott rendszer óriási spektrumát. Személyiségére, mint következetes, de korántsem pontos és szigorú logika vezérelte emberre emlékeznek szerettei. Néhol a ragyogó színű és szigorú geometrikus alakzatok mentén még látni a kis girbegurba vázlat vonalakat, ami alátámasztja a pontossággal való vívódását.
Saját, a festészetében alkalmazott rendszerelméletének kidolgozásában a négyzet jelenti az alapmotívumot, az ős formát, – ahogyan a művész fogalmazott -, amelyet a közepébe rajzolt kereszt ábrával további négyzetekre lehet osztani. Minden négyzet saját színt, illetve a kezdetekben még a szürke árnyalatait kapta. A későbbiekben majd ismétlődés nélkül négy színt, a vöröset, a sárgát, a kéket és a zöldet hatszor lehet szerepeltetni a festményen, így kapjuk meg a bűvös 24-es számot, ami innentől kezdve szilárd alapját jelenti festményei teremtésmítoszának. A négyzetek később kiterjednek a térben és spirális alakká válnak, illetve mozogni, forogni kezdenek. A spirál, mint szimbólum, számtalan jelentésréteggel rendelkezik. Folyamatos kutatásai során ráeszmélt, hogy a spirálnak, mint végtelen formának, van egy látható és egy szemmel láthatatlan fizikai kiterjedése és a kettő egy zéró pontban találkozik egymással. Mikor tudatosult benne a spirál zéró pont utáni láthatatlan intervalluma, a művész fokozatosan visszabontotta az alakzatokat a festményein. Zsikla Mónika ezt a zéró ponton túlra való haladás szándékaként, a beavatás-történet tetőpontjaként értelmezi. A spirálok mozgását, a színek forgását ezek után egyfajta pörgő alakokkal szerette volna érzékeltetni, még nagyobb dinamikát adva a festményeknek, érzékeltetve az alapmotívum természetét.
A transzparens, rózsaablak-szerű színélmény megidézéséhez kezdi el az akvarell használatát festészetében. A színek helyes átmenetének megteremtése hosszas gyötrődést és tesztelést vont maga után, a probléma megoldásához a kulcs egy álomban érkezett. A misztikus elbeszélés szerint a művész álmában üzenetet kapott: “A Fibonacci számsor szerint próbáld”. Az áttörés ekkor következett be, mikor a festék hígítási arányát a számsor szabálya alapján kezdte el alkalmazni. Utolsó sorozatán labirintusokat ábrázol, amelyek abból a bizonyos zéró pontból indulnak és térnek vissza. A művész által választott labirintus típust “krétai labirintusnak” nevezik, amely a katalógus borítóján is szerepel. A labirintusokon visszaköszön a 4-es szám rendszere és a szimmetria egyaránt. Saját alapszíneivel, és az építés-bontás dinamikájával foglalkozik továbbra is, de ekkor már – Zsikla Mónika megfogalmazása szerint – Rákóczy Gizella művészetének tétje a zéró ponton való átlépés. Megfesteni a láthatatlant, a tapasztalaton túlit. Színei lassanként halványodnak, éterivé válnak, belemosódnak a végtelenbe.
Fotók: Popov Alexandra