2020. október 22-25.
Budapest, Millenáris Park
Fokozott biztonsági intézkedések mellett és különleges célkitűzésekkel nyílik meg Közép- és Kelet-Európa elsőszámú és Európa egyik számottevő nemzetközi kortárs képzőművészeti vására Budapesten. Az idén 10. alkalommal megrendezésre kerülő Art Market Budapest az elmúlt évtizedben több száz nemzetközi kiállítót látott vendégül 5 kontinens közel 50 országából. A népszerű művészeti seregszemle 2020. október 22-25. között a régió és ezúttal kiemelten Magyarország kortárs képzőművészetét középpontba helyező művészeti válogatással várja a látogatókat a Millenáris kiállítótereiben és parkjában. Magyarország legnagyobb, évente megrendezésre kerülő kortárs képző- és fotóművészeti kiállításán ezúttal elsősorban a vírusválság által sújtott hazai képzőművészeti élet támogatása kerül a középpontba, a szervezők megteremtik a lehetőségét annak, hogy a művészet szerelmesei jelenlétükkel és vásárlásaikkal is kifejezhessék szimpátiájukat és támogató szándékukat. A hazai galériák példátlanul széles körére, a magyarországi művészeti szereplők elkötelezett szerepvállalására épülő példaértékűen széles szakmai együttműködés és az azt kiegészítő, elsősorban regionális nemzetközi válogatás teszi feledhetetlen művészeti élménnyé az Art Market Budapest idei eseményét.

BIZTONSÁGOS MŰÉLVEZET
Az Art Market Budapest megrendezésekor 2020-ban a látogatók és résztvevők egészségének védelme prioritást élvez, a járványügyi előírásokkal összhangban a szükséges biztonsági intézkedések bevezetése és betartatása elengedhetetlen. A szervezők a művészeti kiállításokra vonatkozó iránymutatásoknak és a CAFe Budapest Fesztivál által részletesen kidolgozott protokollnak megfelelően, a már tapasztalatot szerzett hazai és külföldi művészeti intézményekkel konzultálva rendkívül szigorú eljárásrendet alakítanak ki annak érdekében, hogy az Art Market Budapest idején a Millenáris erre különösen alkalmas kiállítótere a színvonalas kultúrafogyasztás legbiztonságosabb helyszíne legyen Budapesten.

PÉLDÁS ÖSSZEFOGÁSSAL KIEMELT CÉL A HAZAI KÉPZŐMŰVÉSZET TÁMOGATÁSA
Az idei évben az Art Market Budapest kiemelt céljának tekinti a járvány hatására kritikus helyzetbe került hazai alkotók és a hazai művészeti közeg támogatását, az elmúlt évtizedben sikerrel felépített, hatékonyan működő eszközrendszerét fokozottan állítja a hazai szereplők szolgálatába, hiszen Magyarország legnagyobb kortárs képző- és fotóművészeti kiállításaként különlegesen hatékony platformja a közönséggel való kapcsolatok újralétesítésének és megerősítésének. A szervezők törekvése mögött példátlan művészeti szakmai összefogás bontakozott ki, a magyarországi galériák és szervezetek korábban soha nem látott számban járulnak hozzá ahhoz, hogy a zömében magyarországi látogatók érdeklődő és támogató figyelme ezúttal a hazai sztárokra, az alkotóink által képviselt nemzetközi színvonalú kulturális értékekre összpontosulhasson.

Bozó Szabolcs: Settenkedő Lukács, 2020, akril, olajkréta, vászon, 160 x 130 cm
A regionális összehasonlításban kiemelkedő számú, húsznál is több hazai kereskedelmi galéria által képviselt, a piacon már bevezetett művészekből, köztük számos kortárs klasszikusból álló portfóliók mellett a fiatalabb alkotói generáció bemutatkozását többek között képzőművészeti egyetemeink válogatásai, a Derkovits Ösztöndíjasok bemutató kiállítása és a Fiatal Fotóművészek Szövetségének részvétele is biztosítja. Különleges szakmai csemege és egyben szimbolikus jelentőségű gesztus a Kortárs Galériák Egyesülete által létrehozott központi kiállítási stand, amelyben az Egyesülethez tartozó galériák egy csoportja egyfajta „best of” összeállítással nyilvánítja ki a szervezet vásár melletti elkötelezettségét, miközben különleges fejlemény az is, hogy a külföldi galériák egy része is a képviselt művészei közül a magyarokra helyezi majd idén a hangsúlyt.
Ezúttal a hazai választékot erősíti az Art Market Budapest hagyományosan erős fotóművészeti anyaga is, hiszen bár a vásár fotószekciója a biztonságos lebonyolítás érdekében ezúttal nem önálló kiállítási csarnokban kerül megrendezésre, a hazai fotóművészet legjavát így is mintegy tucatnyi kiállítási standon tekintheti meg a közönség a művészeti galériák mellett olyan szereplők jóvoltából, mint többek között a Robert Capa Kortárs Fotóművészeti Központ vagy a Magyar Fotóművészek Szövetsége.


KÜLÖNLEGES HELYZET – KÜLÖNLEGES PROGRAMOK
Az Art Market Budapest ezévi kísérőeseményeinek összeállításakor a járványhelyzetre tekintettel a szervezők úgy alakították át az eseményhez kapcsolódó programok megszokott struktúráját, hogy azok egyaránt szolgálják a közönség biztonságos részvételét, a művészeti élmények minél teljesebbé tételét, a nemzetközi közönséggel és partnerekkel való kapcsolatok fenntartását és a kialakult helyzetből fakadó lehetőségek kihasználását. A hétvégén is számos izgalmas program közül válogathathat a közönség. Mi biztosan ott leszünk a Főfotó Galéria Varga Marietta műveit bemutató standjánál – ami nem mellesleg megkapta az Artmagazin idei Best Booth díját – és az InsideArt „WHY SHOULD I COLLECT PHOTOGRAPHY? AND HOW SHOULD I START BUYING?” panelbeszélgetésén!

