A bécsi MUMOK a közelmúltban nyitotta az idei szezon utolsó kiállítását, Naturgeschichten, azaz Természetrajz címmel. A három emeleten helyet kapó tárlat azt vizsgálja, hogyan jelennek meg társadalmi kérdések és politikai történések a természet tükrében. Az élővilág motívumainak művészetben való felhasználásával olyan fontos kérdések és összefüggésrendszerek merülnek fel, mint a természet és a történelem, valamint a természet és a társadalmi jelenségek kapcsolata, egymásra való hatása.
Rengeteg kortárs példát ismerünk arra, hogy a flóra és a fauna dekoratív megjelenései hogyan teszik esztétikussá a műalkotásokat – legyen szó printről, festményről vagy installációról – viszont a mélyebb jelentés a legtöbb esetben hiányzik. Ez a kiállítás – akárcsak a Kunst Haus Wien ezzel egy időben helyet kapó Visions of Nature című kortárs fotográfiai tárlata – arra tesz kísérletet, hogy a természetes szépséget és a komoly tartalmat egy kalap alá vonva meséljen a közönségnek. Az 1960-as évektől a kortárs művészetig tartó válogatás olyan fontos és releváns témákat vet fel, mint a kolonizáció és annak következményei, a totalitárius ideológiák és a katonai konfliktusok problematikája, illetve a politikai változások fényében létrejött társadalmi változások kérdései.
A kiállítás három szintje három fő témát és kort szimbolizál, melyek egyenként még specifikusabb kérdésköröket tárnak a nézők elé. Az első fejezet a természetet a neoavantgárd ellenállás eszközeként vizsgálja. Itt olyan 1960-as, 1970-es évekbeli munkákkal találkozhatunk, melyek történelmi és társadalmi kritikát fogalmaznak meg mind a művészeti produkció, mind a befogadás szintjén. A kiállító művészek közt szerepel Marcel Broodthaers, Joseph Beuys, Hans Haacke, Mario Merz, Hélio Oiticica, a román Sigma és a szlovén OHO csoport is. A kolonizációval kapcsolatos installációk és performanszok csoportját erősítette Marcel Broodthears és Joseph Beuys munkája is: az azonos évben készített alkotásaik a burzsoázia századfordulós kizsákmányoló attitűdjéről, valamint az amerikai-indián kultúra erőszakos kolonizációjáról mesélnek. Broodthaers cserepes növényekkel telített installációja érzékenyen csalogatja a munkához a közönséget, akik az esztétika mögött rejlő kritikával is megismerkedhetnek. Beuys ikonikus, I like America and America likes Me című videója pedig teljes hosszában mutatja be a művész New York-i projektjét, mely során egy prérifarkassal kettesben élt a Rene Block Galéria falai közt. A konkrét természeti motívumok kiállítótérbe emeléséért felelt még Mario Merz és Hans Haacke is. Merz az iglu motívumát használta a nomád, természetközeli életforma bemutatására, Haacke Grass Cube című munkája a minimalizmus eszközével igyekszik növelni a művészet és a társadalom valóság iránti érzékenységét.
A nyugat-európai és latin-amerikai művészeti munkák is a kortárs rendszerek és társadalmak kritikai megközelítéseit kommunikálták. A Sigma csoport – Stefan Bertalan, Constantin Flondor, Roman Cotosman és Doru Tulcan – az 1970-es években dolgoztak együtt a Ceaușescu rezsim alatti Romániában, művészetük a természet és a tudomány formavilágából és rendszereiből inspirálódik. Ezzel egy időben Jugoszláviában, a Tito korszak alatt futó OHO csoport a konceptuális művészetet és a nyers természeti formákat felhasználva kritizálták a kor politikai ideológiát.
A kiállítás második szintje a természet előző századi totalitárius rendszerekre, katonai konfliktusokra és ellenállásra adott reakcióit dolgozza fel. A náci diktatúra és a holokauszt történéseihez nyúlt vissza többek közt Heimrad Backer, Miroslaw Balka, Tatiana Lecomte, Ion Grigorescu és Christian Kosmas Mayer is. Mayer a „Hitler tölgyek” történetével foglalkozik, melyek az 1936-os berlini olimpia győzteseinek jártak. A jelenleg 80 éves tölgyfák formájában megjelenő egykori magok a világ különböző pontjain helyezkednek el. A többféle médium segítségével ábrázolt kutatómunka érzékeny, mégis megdöbbentő képletet tár a közönség elé. Balka, Lecomte, Grigorescu és Backer munkái kifejezetten a holokauszt jelenségével foglalkoznak: alkotásaik az áldozatok kapcsolódási pontjait fedik fel tájak, épületek és koncentrációs táborok kontextusában, ezzel jelenítve meg a történelem elnyomó reakcióit.
A tárlat utolsó állomása olyan kortárs művészeket mutat be, akik a kolonizáció kritikájához, illetve a neoavantgárd társadalmi és történelmi kritikai hagyományaihoz csatlakoznak kortárs környezetük felhasználásával. Jonathas de Andrade brazil mezőgazdasági munkásokat mutat be, amely a művész kolonizációval szembeni kritikai és analitikus hozzáállását szemlélteti. A szelekció egyik legérzékenyebb és a maga egyszerűségében leginkább elgondolkodtató munkája Candida Höfer fotósorozata, amely az állatkertek tragikumáról mesél. A sivár, természetellenes környezetben ábrázolt élőlények láttán képtelenség nem elgondolkodni az állatkert intézményének elavultságáról a 21. századi internet alapú társadalmunkban. Margherita Spiluttini szintén a fotográfia nyelvén szólítja meg a közönséget: egy 18. századi villa egzotikus trópusi falfestményét dokumentálta, amely az 19. századi gyarmatosítás történetére és kortárs hatásaira egyaránt reflektál.
A teljes kiállítást nem csak a természeti motívumok megjelenése, de azok történetmesélő eleme is remekül összefűzi. A MUMOK terében megjelenő alkotások belső mondanivalójának közvetítői, azaz a növény- és az állatvilág egyes elemei, érzetekkel és benyomásokkal kommunikálják azt is, ahová az emberi szavak már nem érnek el.
A kiállítás január 14-ig látogatható!
Untsch Kata