Az egyik legrégebbi manuális technológia a fonás, amit mintegy 27000 évvel ezelőtt fejlesztett ki az ember. A textilművészet (ami magában foglalja például a fonás mellett a hímzést, a kárpitszövést és a gobelint) az elmúlt évszázadban jelentős átalakuláson, addig nem tapasztalt fejlődésen ment keresztül. A textil és a művészet határán mozgó alkotások megszaporodtak, ezzel rákérdezve a két terület közti kapcsolatra, vagyis a textil művészetben elfoglalt helyzetére. A fordulópontot az 1970-es évek jelentették, amikor egyes feminista művészek, mint Judy Chicago vagy Mirian Schapiro a textil és a művészet párbeszédét erősítették azzal, hogy ikonikus alkotásaikban a hímzésre, mint női munkára kérdeztek rá. A másik fontos ’70-es évekbeli fejlemény a konceptuális művészet térnyerése volt, ami azzal, hogy az elméleti sík fontosságát hangsúlyozta, felfedezte magának a textil anyagát, amit aztán történetek és mögöttes tartalmak hordozójaként használt. A következő válogatásban 6 olyan névvel találkozhattok, akik a textil és a művészet történetének megismételhetetlen úttörői voltak.
1. Sheila Hicks
Sheila Hicks az 1950-es évek végén kezdett foglalkozni művészeti hordozóeszközként a textillel. Miután Chilétől Marokkón át Indiáig beutazta a világot, hogy az anyag feldolgozásának különböző technikáit tanulmányozza helyi mestereknél, saját művészeti praxisába is beépítette a tanult gyakorlatokat. A síkszerű alkotásoknak búcsút intve Hicks a három dimenzióig terjesztette textilből készített műveit, amivel konkrét interakcióra csábította a nézőket.
„Úgy hiszem, az akarat fontos dolog: a vágy, hogy a kezeddel érintsd, hogy megismerkedj vele, hogy megnézd, harap-e a műalkotás.”
Séance című munkáját a 2014-es miami művészeti vásáron mutatta be. A mű a mennyezetről lógó színes anyagcsíkokat prezentált, amik vattacukorként folytak le és értek össze gombócokká a sötét terem padlózatán. A művésznő terjedelmes és helyspecifikus munkáiról híres, de kisméretű alkotásokat is készít. Erre példa Minimes című sorozata, ami látszólag egymáshoz nem illő anyagokat komponál össze absztrakt alakzatokká.
2. Alighiero e Boetti
Az 1970-es évek elején az olasz konceptuális művész textillel dolgozó, afgán nőket kért fel arra, hogy készítsenek számára két alkotást, ami a következő dátumokat jelöli: 2040. december 16.-át, vagyis a művész századik születésnapját és 2023. július 11.-ét, halálának megjósolt időpontját. Bár a hölgyek Boetti stílusából inspirálódtak, saját szakértelmüket és karakterüket is belevitték a munkába, ezáltal érdekes és váratlan végeredmény született. Itt kezdődött a művész évtizedekig tartó szakmai együttműködése az afgán nőkkel. Ezután olyan gyakran utazott Afganisztánba, hogy 1971-ben saját hotelt nyitott Kabulban, ami egészen az 1979-es szovjet megszállásig üzemelt. Ez idő alatt készítette el a „Mappa” sorozatot, ami 150 ország zászlóit használja fel motívumként. A munka az országokat jellemző politikai viszonyokat és földrajzi határvonalakat mutatja be, azok változékony karakterére hívja fel a nézők figyelmét.
3. Judith Scott
Az amerikai alkotó az oaklandi Creative Growth Art Center által szervezett művészeti program segítségével készítette el 200 darabos, gubószerű kompozíciókból álló textilsorozatát. Ez volt az a szervezet, ami elsőként biztosított stúdióhasználati lehetőséget fogyatékkal élők számára, hogy a művészeti formanyelv segítségével fejezhessék ki önmagukat. A neves művésznő, Sylvia Seventy műtermi foglalkozásainak hatására Scott elkezdett komolyan érdeklődni a textil iránt, így 1987-ben bele is kezdett saját textilművészeti praxisába. A súlyosan fogyatékos művésznő itt tárgyalt korszaka olyan alkotásokból áll, amelyek egy-egy textilgombolyagba ragadt hétköznapi tárgyat mutatnak be. A tárgyak az őket beborító hatalmas anyagmennyiségtől már-már felismerhetetlenné, alaktalanná válnak, mi, nézők csak találgatni tudunk, mi lapul a kaotikus tértextil belsejében. Scott általában heteket, néha hónapokat töltött egy-egy műalkotás megformálásával, és 2005-ben bekövetkezett haláláig folyamatosan dolgozott.
4. El Anatsui
A Ghánából származó művész monumentális alkotásai alkoholos üvegek kupakjából és az azokat összefogó drótból állnak. El Anatsui saját elmondása szerint azért szeret ezekkel az alapanyagokkal dolgozni, mert így olcsó és egészen hétköznapi hozzávalók segítségével képes gazdag tartalmakat kifejezni. Az absztrakt megjelenítés mögött komoly történetek állnak, melyek általában szülőhazájával, családjával kapcsolatosak, vagy épp az afrikai rabszolgasággal és az őket érintő alkoholtilalomra vezethetőek vissza. A művész összesen 30 asszisztenssel dolgozik, akik módszeresen összepréselik és megcsavarják a kupakokat, amelyekből egy hatalmas, lágyan hullámzó felület jön létre. Boettihez hasonlóan El Anatsui számára is elengedhetetlen az esetlegesség és interakció, így rendhagyó módon a munkáit kiállító kurátorokat arra kéri, kedvükre hajlítsák, alakítsák és installálják alkotásait.
5. Nick Cave
Számos textillel foglalkozó művészhez hasonlóan Nick Cave-nek is gyerekkorában kezdődött az anyaggal való kapcsolata.
„Amikor egy egyedülálló anya nevel téged hat fiútestvérrel együtt, akiknek a kinőtt ruháit kell hordanod, akkor előbb-utóbb ki kell találnod, hogyan készítsd el a saját ruháidat.”
Soundsuits című sorozata aprólékosan kidolgozott, szoborszerű jelmezekből áll, amiket a kiállítási tér mellett, hordható darabok lévén, akár színpadon is el tudunk képzelni. Ezeknek a ruháknak egyrészt az az érdekességük, hogy ragasztás helyett minden részlet rájuk van varrva, valamint ha valaki viseli őket és mozog bennük, zenei hangokat hallatnak, ami további tartalmakat kölcsönöz az alkotásoknak. A ruhák zacskók, emberi haj, műanyag kupak, toll és egyéb újrahasznosított anyagok felhasználásával készülnek, így a korábban említett alkotókhoz hasonlóan Nick Cave is talált elemekből építi fel elképesztő alkotásait. Egy jelenleg körülbelül 500 darabos sorozatról beszélhetünk, aminek darabjai a haiti woodoo zászlók elkészítési módjától kezdve az afrikai ünnepi öltözékek mintáin át számos hagyományt felhasználnak, amivel egyszerre árasztanak játékos hangulatot és közvetítenek politikai tartalmakat a nézők felé.
6. Billie Zangewa
Míg a gobelin eredendően vallási vagy mitológiai eseményeket örökített meg a történelem során, Zangewa saját hétköznapjainak dokumentálására használja fel a textil médiumát. Alkotásain selyemszálak segítségével önmagát ábrázolja, amint a Vogue magazint olvassa, férjével zuhanyozik, kisfiát eteti a konyhában, vagy a fürdőszobában öltözködik. Ez a gesztus az evilági események felemeléseképp értelmezhető. Zangewa alkotásai nagyon aprólékosak, távolról vagy képről nézve könnyen összetéveszthetőek festményekkel. Természetesen mindegyik alkotás kézzel készül. Az elkészítési folyamat a kép felrajzolásával és a színes anyag feldarabolásával kezdődik és a szálak felvarrásával ér véget. Az alkotó azért szereti ezt a munkamódszert, mert segítségével és az anyagválasztással kifejezheti nőiségét. Mindezek mellett a varrás meditatív jellege is fontos számára, mert lelassítja és megnyugtatja az aprólékos tevékenység.
Untsch Kata